bezár
 

art&design

2020. 10. 19.
Október 23-án a falvak mindennapjai elevenednek meg a Szentendrei Skanzenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 23-án a falvak mindennapjai elevenednek meg a Szentendrei Skanzenben A hosszú hétvégén új perspektívából ismerhetik meg az 1956-os eseményeket azok, akik a Skanzenbe látogatnak: a forradalom időszakának falusi mindennapjait és az események néhány vidéki epizódját jeleníti a Szentendrei Skanzen '56 falun - Történelem és mindennapok vidéken című kiállítása. A háromnapos programsorozaton a kiállítás mellett ismeretterjesztő előadások, filmvetítés és kézműves programok is várják a látogatókat.

Október 23-án, pénteken a Skanzen múzeumi színháza az 1950-es évek ruháiba öltözött színészek közreműködésével idézi fel a forradalom időszakának néhány pillanatát. A múzeum portáin az adott falu történetéhez kapcsolódó jeleneteket láthatnak majd a látogatók, ezáltal átélhetővé válik, mit érzékelt a vidék lakossága a forradalom eseményeiből. Például a faddi háznál teherautón élelmiszert és ruhát gyűjtenek a budapesti forradalmároknak, Ásványrárón pedig a mosonmagyaróvári vérengzés egyik falubeli áldozatának történetéről emlékeznek meg. Megidézik, ahogy a forradalom leverése után a kisalföldi Jánossomorján keresztül egy szál bőrönddel menekülnek a határ felé a forradalmárok és a Nyugaton jobb életben reménykedők.

Ezek mellett ismeretterjesztő előadások és filmvetítések is lesznek, amelyek árnyalják a korszakról kialakult elképzeléseket. A kézműves programokon a gyerekek olyan a korszakot fémjelző játékokat és eszközöket készíthetnek, mint a rongybaba, a svájcisapka, a rádió vagy a gombfoci. A Magyar Vöröskereszt Hősképző elnevezésű programjában pedig az elsősegélynyújtásban képezhetik magukat az érdeklődők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

A Godot Galériában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Alejandro González Iñárritu: Digger


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés