Amikor megláttam a címlapon Bertók László nevét, valami hasonlóan szívbemarkoló írásra számítottam. Az elő oldalon az idén szeptemberben elhunyt költő kilenc epigrammája olvasható, melyek mind-mind kaptak külön címet, mégis egy tizedik fogja össze őket, ami ezúttal a: Ha elfogy a szó. Bertók epigrammái mellé Csuhai István, a vers rovat szerkesztője írt kísérőszöveget, amelyben a költő korábbi ÉS-publikációiról és ezen versek megtalálásának körülményeiről esik szó. Tudatja azt is, hogy a szerző utolsó írásait ketté osztotta, egy részét a Jelenkornak, a másikat pedig az ÉS-nek kívánta elküldeni, illetve, hogy ezek közül most közli az első adagot a lap, a második a karácsonyi kiadásában fog szerepelni. Bertók a nyolcvanötödik születésnapja felé közeledett, ez érződik is a most olvasható szövegekben. Létösszegző, következtetéseket, tanulságokat levonó gondolatai tükrözik egy idősödő ember, egy idősödő költő lelkivilágát. Külön-külön és egyben is mélyenszántó, fájdalmas sorok.

A tárcatár egyik legérdekesebbje számomra Beck Zoltán a test című szövege volt, amelyben a szerző arról elmélkedik, milyen lenne, ha az utcán sétálva egyszer csak kilépne a testéből, és a lelke és egy másikba vándorolna át. És vajon a test magatehetetlenül összeroskadna, vagy önálló életre kelne, menne tovább, minta mi sem történt volna. Eljátszik mindkét eshetőség gondolatával, de tovább is fűzi őket, míg nem egy szövevényes történetet kapunk, amelynek minden szereplőjének testében egy másik szereplő lelke lakik, ezáltal számos félreértésre, konfliktusra és kavarodásra kerül sor. Beck játszik a nyelvvel, érdekes lehet megfigyelni, hogy nem használ mondatkezdő nagybetűket, holott ez inkább a líra esetében szokás manapság. Ezzel is tükrözi a szöveg, a gondolatmenet folytonosságát, folyamatosságát.

A másik szellemes tárca Gajdó Ágnesé, ami az Isten asztala címet viseli. Az elbeszélő Szent Ágoston leghíresebb művét, a Vallomásokat olvassa, s ezáltal próbál ő maga is közelebb kerülni Istenhez. Itt is – ahogy Beck Zolinál – az események nagy része a beszélő fejében történik, gondolkodik azon, hogy vajon vannak-e a mennyországban legyek, és ha igen, Isten hogy viszonyul hozzájuk. Mikor a mesélő tiszta abroszt akar teríteni ebédlőasztalára, ám a szekrényben csak gyűrötteket talál, annak ellenére, hogy úgy emlékszik, kivasalta őket, felmerül az is, hogy talán az Úr asztalán sem áll mindig makulátlanul a terítő. Azt gondolom, igazán bátor mondatokat fogalmaz meg a szerző, méghozzá annak ellenére, hogy prózai szövegről beszélünk, felettébb költőien. Rövid, tömör olvasmány, de annál velősebb.

Ezen a héten sokkal melankolikusabb szövegek kerültek terítékre. Olyanok, amelyek lelombozóan hathatnak az emberre, a szívnek mégis kedvesek. A tél beköszöntével talán ez természetes, ez a befelé fordulás segíthet megtisztítani magunkat. Az ünnepekre?

A lap hivatalosan 2020. november 4-én jelenik meg.