bezár
 

zene

2021. 10. 04.
Andrej Korobejnyikov zongoraest a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Andrej Korobejnyikov zongoraest a Müpában Andrej Korobejnyikov estjével folytatódik az MVM Koncertek - A Zongora-sorozat október 5-én a budapesti Müpában. A zongoraművész a világ négy kontinensének 45 országában adott már nagy sikerű szóló- és kamarakoncerteket, számos világhírű karmester és muzsikus társaságában.  

Korobejnyikov műsorának összeállításakor mindig a személyességre, valamint az irodalom és a költészet zenében való találkozására törekszik. Budapesti koncertjén Beethoven, Schubert és Rahmanyinov egy-egy műve mellett Muszorgszkij Egy kiállítás képei című alkotását hallhatja a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.     

prae.hu

Andrej Korobejnyikov a Moszkva melletti Dolgoprudnijban született. Ötéves korában ismerkedett meg a zongorával, s alig nyolcévesen adta első szólóestjét az Azerbajdzsáni Zeneakadémián. Tizenkilenc évesen diplomázott a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, ahol a záróvizsgán olyan kimagasló eredményt ért el, melyet ebben az életkorban utoljára Rahmanyinovnak sikerült felmutatnia, több mint száz évvel korábban. Ezután a londoni Royal College of Musicban képezte tovább magát, ahol végzősként neki ítélték az intézmény elnöke, Károly herceg által alapított különdíjat.     

A sorozat novemberben Klukon Edit és Ránki Dezső közös estjével folytatódik, ahol Liszt Ferenc szimfonikus költeményeinek a szerző által készített négykezes változatai szólalnak meg.

A négyzetes kép forrása: www.concertobudapest.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés