bezár
 

irodalom

2012. 04. 12.
Világfájdalomra semmi ok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Apokrif legújabb, tavaszi lapszámának bemutatója zajlott 2012. március 26-án 18 órától a Roham bárban. A házigazda-főszerkesztő, Nyerges Gábor Ádám az est első felében fiatal kritikusokkal – Pethő Anita, Hoványi Márton, Lengyel Imre Zsolt, Szolcsányi Ákos – beszélgetett, majd a rövid zenei blokk után a lapszám szerzői olvastak fel: Lukács Flóra, Mizsur Dániel, Palágyi László, Szabolcsi Gergely, Szalay Álmos és Tamás Péter.

Úgy készültünk, hogy helybe megyünk a pofonért vagy a simogatásért – vezeti be a tavaszi Apokrif-lapbemutatót Nyerges Gábor Ádám, arra célozva, hogy fiatal kritikusokat hívtak meg, mondják csak meg, mit szólnak a friss Apokrif-számhoz. Pethő Anita véleménye az, hogy számára az Apokrif elsősorban azt jelenti, hogy fiatalokat ismerhet meg, valamint Horror Pista képeit, amelyek nagyon figyelemfelkeltőek. Apropó képek: Szolcsányi Ákos szerint kissé széttördelik az olvasásélményt, nem volt mindig egyértelmű a képek elhelyezése miatt, melyik szerző mely műve hol kezdődik és hol végződik, így többször érte meglepetés – ami viszont jó, teszi hozzá. Hoványi Márton is az illusztrációkat méltatja, valamint kiemeli Mizsur Dániel versét.

Lengyel Imre Zsolt arról beszél, hogy a lap elsősorban az ELTE BTK-t képviseli – két szerzőn kívül mindenki ehhez az intézményhez kötődik. Szolcsányi Ákos folytatja ezt a vonalat: annak idején a Pesti Bölcsész Újság volt az egyetemi periodika, amelyen keresztül némi betekintést nyerhettünk az ELTE BTK falai közé, és hogy milyen ott a hangulat. "Leírom, hogy geci, és az mekkora" – fanyalog a Pesti Bölcsész Újságban közölt szövegek kapcsán, és e sorok írójának emlékei is alátámasztják, hogy igaza van: a lapban megjelent írások színvonala igencsak ingadozó volt, az abszolút dilettánstól a figyelemreméltóig. Pethő Anita az egyetemi – irodalmi – lapokat illeően egy jellemzően korosztályos problémát vet fel: a 21-22 éves emberek írásait túlnyomórészt "világfájdalom" jellemzi. Lengyel Imre Zsolt a radikális kritikát hiányolja: "tisztelettudóan fanyalognak" a fiatalok, pedig igazán lehetnének bátrabbak.

Nyerges Gábor Ádám arra kéri a kritikusokat, hogy emeljenek ki pár szöveget a friss lapszámból, akár mert jó volt, akár mert annyira rossz. Szolcsányi Ákos Stolcz Ádám, Palágyi László, Fehér Renátó és Szabolcsi Gergely szövegeit dicséri; Pethő Anitának Tarcsay Zoltán és Bognár Péter lírája, illetve Reichert Gábor kritikája tetszett leginkább, ugyanakkor a prózákat nem érzi elég erősnek. Lengyel Imre Zsolt Evellei Kata tanulmányát emeli ki. Hoványi Márton hozzáteszi, hogy "konzervatív a lapszám", mire Szolcsányi Ákos megjegyzi, hogy Bognár Péter versei ugyan jók, de a róla közölt tanulmány (Evellei Kata írása) túl laudatív.

Varga Máténak köszönhetően gitár és ének színesíti a műsort: elhangzik a Tankcsapda Örökké tart című slágere is, majd a rövid szünet után következik a felolvasás. A fellépőket a friss lapszám szerzői közül válogatták; sajnos csak az első körre tudtam maradni, így meghallgattam Lukács Flórát, Szabolcsi Gergelyt és Szalay Álmost, valamint azt, hogy Nyerges Gábor Ádám faggatja őket fiatalságról és világfájdalomról – ez utóbbit valóban nem árt kikerülni, ha az ember – legyen bár szemtelenül fiatal – jó szöveget kíván produkálni.

Ez az első lépés, igen, gondolom, miközben kifelé tartok, mert tanulni mindig van mit, és mi tagadás kicsit irigy vagyok, mert világfájdalom mint a pályakezdő alkotók gyerekbetegsége ide vagy oda, a szerzők és a szerkesztők szemtelenül fiatalok és lelkesek; azaz világfájdalomra semmi ok.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 49. számáról

Más művészeti ágakról

színház

Autizmus, anyaság és transzcendens keresés Vajda Zoltán Richárd Gézagyerek-rendezésében
Műhelykonferencia a Pesti Vigadóban
színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés