bezár
 

art&design

2014. 07. 29.
Szerdán temetik Gábor Marianne festőművészt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Július 30-án, szerdán temetik Gábor Marianne festőművészt, aki egy hete, 98 éves korában hunyt el.

Az érdemes művészt szerdán 11 órakor helyezik örök nyugalomra Budapesten, a Kozma utcai zsidó temetőben - tudatta jogi képviselője az MTI-vel.
    

Gábor Marianne 1917. április 26-án született Budapesten. Szőnyi István festőiskolájában tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolán Réti István tanítványa volt. Műveit 1938-ban láthatta először kiállításon a közönség, azóta negyvennél is több önálló tárlaton és több mint húsz külföldi kiállításon mutatták be őket.
    

1941 és 1943 között a zebegényi művésztelepen dolgozott. Később "betiltották", 1949 és 1955 között nem szerepelhetett műveivel kiállításokon. Művei közül elsősorban karakteres, ironikus emberábrázolásai, valamint lírai hangsúlyú figurális és tájképei ismertek. Úti élményeit megragadó vázlatokban rögzítette.
    

Számos képét a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum, valamint több külföldi, főleg olaszországi gyűjtemény őrzi.
    

1941-ben Hatvany-díjat, 1976-ban Leonardo-érmet kapott. 1978-ban érdemes művész lett, 1995-ben pedig Budapestért Díjjal ismerték el. A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári tagozatának kitüntetettje is volt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Papageorgiu Andrea alkotásai a Barabás Villában
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés

Más művészeti ágakról

Kritika Kállay Eszter Vérehulló fecskefű című kötetéről
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés