zene
2011. 04. 22.
Schubert Ünnepi Hetek Bécsben
Az osztrák Schubert Társaság életre hívja az első bécsi Schubert Ünnepi Heteket. A program húsvétvasárnap este kezdődik, amikor a zeneszerző B-dúr miséjét szólaltatják meg.
Június 12-éig elsősorban Schubert-miséket szólaltatnak meg az előadók, május 29-én azonban emlékezve Liszt Ferenc születésnek 200. évfordulójára, a Missa Choralis hangzik el. A koncerteknek helyet adó, Schubertről elnevezett templomban kamaraestek és dalműsor is hallhatók.
A Bécs Lichtental kerületében álló templomot az osztrák Schubert Társaság kezdeményezésére nevezték el a zeneszerzőről, mivel itt keresztelték meg születése után egy nappal, 1797. február 1-jén.
Fiatal közönségnek szánják a most induló sorozatot, amelyben sok felfedezésre váró fiatal muzsikus lép föl.
A Jungen Philharmonie Wien például május 10-én ad koncertet, ők Schubert IV. c-moll szimfóniáját játsszák, és Brahms hegedű-cselló kettősversenyét is megszólaltatják.
A Kreisler Vonós Trió május 20-án Ignaz Josef Pleyel és Beethoven hármasait adja elő, május 31-én Alexander Kaimbacher, a bécsi operaház tenoristája A szép molnárlány című dalciklust énekli. A szakrális művek sorából kiemelkedik a Német mise, amely május elsején hallható.

További írások a rovatból
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Más művészeti ágakról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.