bezár
 

art&design

2011. 06. 07.
Finisszázs az ICA-D-ben
2011. június 10. 19h, Dunaújváros - Budapestről különjárat indul!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A végéhez ért a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros Kreatív Töltet tehetséggondozó programsorozatának kiállítása. 2011. június 10-én 19.00 órakor kerül sor a finisszázsra, a killítást dr. Szoboszlai János, az ICA-D művészeti vezetője zárja be. Budapestről különbusz szállítja az érdeklődőket, részletek, zenekarok és egyéb nyalánkságok a folytatásban.
A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA-D) tehetséggondozó programja a 2010/2011-es tanév szeptemberében, Játékkultúra néven megrendezett „Építsünk hidat a Korsós lánynak“ című programmal indult. A hűvös őszi időjárásra tekintettel a programsorozat bevonult az ICA-D falai közé és november 24-től, heti rendszerességgel elkezdte működését. A tehetség­gondozó program Kreatív töltet címen alkotóműhelyt biztosít a fiatal érdeklődők számára. A foglalkozások során számos művész-tanár különböző művészeti technikákkal és a művészet változatos alapanyagaival ismertette meg a diákokat.
Kreatív Töltet
A kiállításon szereplő munkák alkotói:

Ambrus Bence Tibor, Balázs Dóra, Balla Benedek, Balla Emília, Bata Gergő, Boda Mátyás, Bata Gergő, Bodri Bence, Bőle Zsom­bor, Czakó János, Csata Panna, Csevákli Máté, Csobánczi Patrícia, Deák Bálint, Dósa Zsófia, Gergő Lívia, Győri Kriszti­na, Hertelendi Amanda, Huszka Fruzsina, Jonkl Marianna, Kardos Melinda, Kaszás Márk, Kiss Krisztián, Kurucz Zsófia, Lábadi Katalin, Laklóth Krisztián, Lendvai Renáta, Maár Noémi, Melicker Lilla, Mike Dávid, Molnár Tamás, Móricz Károlyné, Móricz Maja, Móricz Máté, Murányi Lili, Nanák Gergely, Palkó Anna, Pop Alex, Popovics Andrea, Popovics Zsuzsa, Rajcsányi Bojta, Sárközi Roland, Schubert Kornél, Sudár Adrienn, Szabó Viktória, Szekeres Vince, Takács Ditta, Tar Attila, Tóth Tamás, Varga Beáta, Várnai Peti, Végh Árpád

A kiállítás kurátora: Kiss Anna
Kreatív Töltet
A kiállítás záróeseményén fellépő zenekarok és további közreműködők:

19.10 A Tücsök és a Hangya c. árnyjáték-filmvetítés

19.25 Lost Cartoon Heroes

19.45 Bata Gergő vers

19.50 Panic Factory

A program iránt érdeklődők számára külön buszt biztosítanak, amely a Budapesti Műszaki Egyetem „K” (Központi) épülete elől június 10-én indul Dunaújvárosba: 16.00 órakor. Az ICA-D-től vissza Budapestre: 21.00 órakor.

További információ:
2400 Dunaújváros, Vasmű út 12., +36 25 412 220
ica-d.hu
help.ica-d.hu

Támogatók:

Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), Oktatásért Közalapítvány, Nemzeti Tehetség Program, Dunaújvárosi Önkormányzat, Dunaújváros Online, Dunanet Design Stúdió, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma

nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés