bezár
 

art&design

2011. 07. 07.
Fresh Art kiállítás Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hajdú-Bihar megye és a romániai Bihar megye tizenkilenc fiatal alkotójának 42 munkáját láthatja az idei Fresh Art pályázat eredményeként csütörtöktől a debreceni Mű-Terem Galériában a közönség.

prae.hu

A Fresh Art pályázatot először 2006-ban hirdették meg annak érdekében, hogy fiatal debreceni és hajdú-bihari alkotóművészeknek teremtsenek bemutatkozási lehetőséget.

A pályázatot később kibővítették, így azon részt vehettek a 35 év alatti nagyváradi, illetve Bihar megyei alkotók is.

A Fresh Art azóta közösséget teremtett, s folyamatos együttműködést jelent Debrecen és Nagyvárad között - mondta a csütörtöki megnyitón Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára, aki a pályázat indulásakor Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere volt.

A kultúra üzen és összeköt - hangsúlyozta Halász János, a kiállítás fontos üzenetének nevezve, hogy van utánpótlás, a fiatalok olyan műveket készítenek, amelyek értéket jelentenek mind Debrecenben, mind Nagyváradon.

Somogyi Béla (Fidesz), Debrecen kulturális alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a művészekre nem csak akkor kell büszkének lenni, amikor már nevet szereztek, "befutottak", hanem akkor is - mint jelen esetben -, amikor pályájuk elején vannak.

Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere az önkormányzati vezetők fontos feladataként említette, hogy segítsék a fiatal alkotókat, közösségeket.

Nagyvárad és Debrecen önkormányzata immár harmadik alkalommal közösen támogatta a pályázatokat, s a most Debrecenben bemutatott 42 alkotást augusztus második felétől Nagyváradon láthatják majd az érdeklődők.

A kiállítás debreceni megnyitóján a zsűri által legjobbnak ítélt festmények alkotóit Fresh Art díjjal tüntették ki.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Beszélgetés Mátrai Péterrel
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés