bezár
 

építészet

2011. 09. 27.
"Az év ökoturisztikai létesítménye 2011"
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatósága által létesített tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont és a Szabics Bt. által üzemeltetett tiszaörvényi Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvény ért el első helyezést "Az év ökoturisztikai létesítménye 2011" cím elnyerésért szervezett pályázaton. A díjakat kedden a Turizmus Világnapja alkalmából tartott ünnepségen adták át Budapesten.

prae.hu

Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: Magyarországon több mint 550 létesítményben folyik ökoturisztikai, környezeti nevelési tevékenység, ezek közül tíz nemzeti park országszerte 27 látogatóközpontot, 47 bemutatóhelyet és 148 tanösvényt működtet.

Rácz András elmondta: tavaly csaknem 1,5 millióan vették igénybe az ökoturisztikai szolgáltatásokat nemzeti parkokban, a látogatók száma évről évre nő.

Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályvezetője a díjazottak kiválasztásáról elmondta: fontos szempont volt, hogy a létesítményeket az üzemeltetők látogatóbarát, családbarát módon alakítsák ki és működtessék.

Hozzátette, hogy céljuk, az új turisztikai stratégiában az ökoturizmus egyedi, karakteres termékként jelenjen meg.

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői pályázhattak, látogatóközpontok vagy tansövény kategóriában.

A tanösvények, valamint a látogatóközpontok felszereltségének és szolgáltatásainak összemérése során azokat a látogató- és családbarát jelleget legjobban képviselő bemutatóhelyeket igyekeztek megtalálni, amelyek a leginkább hozzájárulnak a látogatók megfelelő környezeti szemléletének kialakításához.

A pályázat kiírása és lebonyolítása a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelmi helyettes államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. együttes közreműködésével valósult meg.

A pályázatra az ország különböző tájairól 21 pályamunka érkezett.

A tanösvény kategóriában második helyezést ért el a Bernecebaráti tanösvény, a harmadik helyen pedig a Saághy István Tanösvény végzett.

A látogatóközpont kategóriában a második helyezett a Szemlő-hegyi-barlang fogadóépülete, a harmadik pedig a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Turisztikai és Természetismereti Központja lett.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
Bemutatták a Bertók László összes verseit tartalmazó kötetet
art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés