bezár
 

art&design

2011. 10. 07.
Optikai kincsvadászat a szabad ég alatt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először készült hiteles fotó háromszoros szivárványról, sőt egy négyszeres szivárvány pislákoló nyomairól is - közölte a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.
Raymond Lee, az amerikai Tengerészeti Akadémia meteorológus professzora elmondta, hogy háromszoros szivárványról szóló beszámolót az elmúlt 250 év során mindössze ötször jegyeztek fel, ám bizonyíték nem volt ezekre a megfigyelésekre.

Az Applied Optics című szakfolyóirat most megjelent különszámában azonban közlik az első olyan fotókat az eddig csupán képzeletszülte égi tüneménynek tartott jelenségről, amely hitelesnek tekinthető.

A fényképek a világhálón is megtalálhatók az Optikai Társaság (OSA) honlapján (http://www.osa.org) számos további különleges légköri fényhatást és színjátékot megörökítő felvétellel együtt, amelyek szintén a természetben előforduló optikai jelenségeket bemutató lapszámban jelentek meg.

Lee volt az, aki egy évvel ezelőtt egy légköri optikával foglalkozó nemzetközi konferencián számításai alapján megjósolta, hogy mikor és miként jelenhet meg láthatóan háromszoros (tercier) szivárvány az égen. Mivel a harmadik szivárványhíd az első kettővel ellentétben a Nap koronája mellett jelenik meg, a kutatók úgy vélték, hogy ez annyira elhalványítja, ami már lehetetlenné teszi megfigyelését.

Egy heidelbergi csillagász és szivárványvadász, Elmar Schmidt azonban - miután meghallgatta az előadást - úgy döntött, hogy a harmadik szivárványhíd nyomába ered.

A munkába lelkes amatőröket is bevont. Azóta Michael Grossmann és Michael Theusner sikeresen fotózott tercier szivárványt, sőt egy negyedleges (kvaterner) szivárvány részeit is.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
Christof Kurzmann és Mats Gustaffson duója az Újbudán
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés