bezár
 

építészet

2011. 10. 09.
Big Ben, a londoni ferde torony
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felvette a versenyt a ferde tornyáról világhírű olaszországi Pisával a brit főváros, amelynek egyik legismertebb nevezetessége, a parlament óratornya szintén egyre távolodik a függőleges helyzettől.

prae.hu

Az 1858-ban felépült, 97 méter magas Big Ben - először csak a benne lakozó óraharangot hívták így, de a becenév azóta átragadt a toronyra is - a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív lap által idézett szakértők szerint legmagasabb pontján immár 43 centiméternyi hajlást mutat, a torony dőlésszöge északnyugat felé 0,26 fok, és ez bizonyos távolságról most már szabad szemmel is észlelhető.

A szakemberek szerint azonban a dőlés jelenlegi üteme alapján négyezer évbe telne, mire a Big Ben hajlásszöge elérné a pisai riválisét, és még tovább tartana, mire a torony a ferdülés miatt ledőlne. Ha e végzetes esemény bekövetkezne, a díszes óratorony éppen az alsóházi képviselők irodaházára zuhanna, ami a Telegraph által idézett építészeti hagyománytisztelők szerint nem is lenne olyan nagy baj, tekintettel a hivatali épület jellegtelenül modern - a környezetből erősen kirívó - stílusára.

A torony dőlése azonban egyelőre a parlament alsóházi épületének falán okoz repedéseket.

John Burland, a neves Imperial College London egyetem professzora elmondta a lapnak, hogy ha a dőlés üteme gyorsulna, akkor valamilyen módon be kellene avatkozni, de erre valószínűleg egy ideig még nem lesz szükség.

A Big Ben ferdüléséhez szakértők szerint az elmúlt évtizedek felszín alatti nagyszabású munkálatai is hozzájárultak. A torony felépítése óta a környéken két metróvonal, egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna, valamint a képviselők számára egy mélygarázs épült.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Az építészet és az irodalom rokonlelkűségéről
építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés