Új lemezük, az Into The Wild, kevésbé fémes, nyers és éles, mint az utóbbi két évtized általánosnak mondható rockzenei tendenciái. Érezhetően dominál az orgona és az ének, a gitár nem harap úgy, ahogy esetleg másoktól megszokhattuk, és ugyan a ritmus lendületes, magával ragadó, rengeteg benne a játék, a variáció – a számokban a tökéletes mesterségbeli tudás inkább lenyűgöző színességgel, ötletességgel párosul, amitől csak még könnyebben megszerethető lesz ez a zene.

Az albumon egymást követik a jobbnál jobb dalok. Még az ortodox Uriah Heep rajongók is kizárólag csodálattal tekinthetnek a csapatra, amely mostanában minden megnyilvánulásával – élőben és lemezen egyaránt – azt bizonyítja, hogy szó sincs itt trottyos öregfiúk ötlettelen labdázgatásáról: a banda felett múló, de még mindig múlhatatlan idő szépségén túl továbbra is számíthatunk egyéb elbűvölő őrületekre is: a banda ma is rendkívüli teljesítményekre képes!