bezár
 

film

2011. 10. 20.
Befejeződött a Kopaszkutya Kettő forgatása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tabáni lejtőkön felvett interjúkkal ért véget Szomjas György filmrendező Kopaszkutya Kettő című filmjének forgatása csütörtökön. Az alkotás a Hobo Blues Band búcsúkoncertjéről, valamint a zenekari tagok életéről szól, és várhatóan december 9-től lesz látható.

prae.hu

A mű alapvetően dokumentumfilm lesz, tehát nem tekinthető az 1981-ben készült mozi folytatásának - hangsúlyozta Szomjas György filmrendező a sajtótájékoztatón.

Mint kifejtette, a Kopaszkutya Kettőnek három főszereplője van: Hobo (Földes László) énekes-szövegíró, Póka Egon basszusgitáros-zeneszerző és Deák Bill Gyula énekes, mellettük feltűnnek a zenekart és a 2011. február 11-12-i dupla búcsúkoncertet meghatározó zenészek, például Solti János dobos és Tátrai Tibor gitáros.

Szomjas György elmondta: a filmet a februári koncerten kezdték el forgatni. Bemutatják az előkészületeket, a kőbányai próbákat, de forgattak teljesen fikciós jeleneteket is.

Erről a rendező és a zenekar tagjai sem kívántak többet elárulni, azt azonban elmondták, a Kopaszkutya egyes jeleneteit rekonstruálták.

"Sajátos műfajú film lesz, a dokumentum-, a koncert- és a játékfilmet ötvözzük" - fogalmazott Szomjas György az MTI kérdésére válaszolva.

Mint fogalmazott, "a dal ugyanaz marad", a fiúk kitartottak a szellemiség mellett, amelyet annak idején együtt képviseltek, ugyanakkor mindenki megtalálta a maga útját. A rendező szerint a dupla búcsúkoncertre kilátogató összesen 22 ezer ember előrevetíti a film iránti érdeklődést. "Mindent sort betéve tudtak, együtt énekeltek a zenekarral" - emlékezett Szomjas György.

Beszélt arról, hogy bár mostanában a népzenével foglalkozik, a rock mindig közel állt hozzá. Kifejtette, hogy követte a Hobo Blues Band sorsát, és a búcsúkoncert rávilágított arra, ez a zene még mindig él, a filmet tehát indokolt megcsinálni.

A koncertről DVD is készült, így a Kopaszkutya Kettő stábja főleg a közönséget filmezte. Forgattak a backstage-ben, a Póka Egon által alapított kőbányai zeneiskolában, a zenekar tagjainak lakásaiban, illetve a Tabán lejtőin, ahol az egykori koncerteket, a film forgatását idézték fel az alkotók.

"A fikciós jeleneteket Kőbánya jellegzetes helyszínein rögzítettük, például egy fantasztikus aluljáróban. Ez egy egészen elvarázsolt hely, természetesen ki van írva, hogy Bill a király" - mesélte a rendező az MTI-nek. A bemutatót december 9-re tervezik, a premiert egy koncert kíséri majd, amelyet online és az e-cinema hálózaton keresztül is nyomon lehet követni, sőt - ha a technika lehetővé teszi - határon túl is látható lesz.

A film producere, Huszár Viktor beszámolt arról, hogy az alkotás mintegy húszmillió forintból forgott, a költségvetés nagy részét önerőből finanszírozzák, ezenkívül 3,5 millió forintot kaptak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszteri keretéből.

A filmhez játékot is hirdettek: vállalkozó kedvű HBB-rajongóktól egyperces kisfilmeket várnak, az első három alkotás a Kopaszkutya Kettőbe is bekerül. A Tetovált lány-versenyre olyanok jelentkezését várják, akik elég izgalmasnak érzik tetoválásuk történetét. Az első helyezett rövid szerepet kap a filmben.

Hobo az MTI-nek elmondta, hogy a film ötlete Szomjas Györgytől származik.

"Azt szerette volna, hogy a Kopaszkutya három főszereplője tekintsen vissza az eltelt 30 évre, valamint magára a filmre. Ez nem folytatás. Ki adna egy ilyen filmre pénzt? Senki, egyetlen rendszer sem volt eddig kíváncsi ránk. A filmben szereplő számokat Szomjas György választotta ki, szerinte ezek kiállták az idő próbáját" - közölte.

Hobo arról is beszélt, hogy jelentős mennyiségű archív felvétel, dokumentum van a birtokában - ezeket szintén átadta a rendezőnek. "Én nem foglalkozom a saját múzeumom építésével, én inkább játszom" - szögezte le.

Póka Egon kiemelte: ő dokumentumfilmként tekint a Kopaszkutya Kettőre, ami arról szól, hogyan élték meg az eltelt harminc évet, illetve a film körüli időszakot.

"Ez sokkal inkább szól rólunk, mint az előző. Annak a forgatókönyve ugyan a mi életünk alapján készült, de a nagy része mégis fikció" - jegyezte meg. Felelevenítve, hogy a Kopaszkutya hihetetlen népszerűséget hozott annak idején a zenekarnak.

"A közönség nagy része velünk azonosította a szereplőket. Hobót ez zavarta, ő tudatosabban szeretett volna építkezni, én viszont úgy láttam, a film által olyanokhoz is eljutnak a dalaink, akik amúgy nem hallgatnák meg őket" - fejtette ki Póka Egon.

Hozzáfűzte: most sok mindent kimondhatnak, amit akkor nem, igaz, már nincs sok értelme, mert senki sem figyel oda.

A basszusgitáros elmondta, hogy nemrég olvasta Eric Clapton önéletrajzi könyvét, és úgy tapasztalta, hasonló pályát futottak be.
"Persze mások a dimenziók, más összegekért játszottunk, de a közönség nagyságát tekintve nem sok különbség volt. Itt a Tabánban például negyvenezer ember előtt zenéltünk" - tette hozzá.

A HBB-búcsúkoncertről készült CD és DVD pénteken jelenik meg A zene marad címmel.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 23. Anilogue rövidfilmes és magyar animációs vetítéséről
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
Beszámoló a 16. Frankofón Filmnapokról
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés