---

I. hely

Szlamka Zsófia
Apokalipszis

Nem voltam , nem lehettem soha nagy ember,
Polgárok polgára, szolgának szolgája,
Csak tettem mindig lehajtott fővel,
Mi az úr értelmetlen ábrándja.

Nevettek engem, vissza nem nevettem,
Porba tiportak, s nem hullott a könnyem,
Úri krémesből soha nem vehettem,
S zálogba vették kiszáradt földem.

Az voltam, mi fű a réten,
Mi vér a véres háborúban,
Mi hűs levegő a nagy szélben,
Ledöftek, mielőtt én szúrtam.

Balga mélabúval egy világba bezárkóztam,
Elfeledtem élni, s a múltból táplálkoztam,
Lettem kormos élőhalott a saját kriptámban,
Vérem folyt, mint házsártosnak vélt folyam.

Egy nap a végtelen út szélén állva,
Várva, hogy egyszer autójába valaki felvesz,
Lehet ő bármilyen isten szolgája,
Mindegy, csak legyen emberien kedves.

Testem eggyé vált a hamuban élő földdel,
Szívem kitárult, s özönlő orkánná vált,
Kizárólag én értettem, hová tartok hévvel,
De a tűznek parazsát nem kísérte vivát.

Csak néztem előre a semmi mindenségébe,
Ordító susogásomra született új lény,
Új világ, szerényebb halála kevélysége,
Két végét a fonalnak benne elnyeli újféle fény.

S ahogy ott álltam a csöndes viharban,
A láthatáron sziklás hegység született,
A föld remegése megingatta talpam,
Féltem félelemtől, hogy megint elesek.

A hegyek mögött a régi világ pusztult,
A jó és a rossz egymás ellen krikettezett,
Míg játékuk egy eszme alatt egyre durvult,
Addig a nap leáldozott a néma hegyek felett.

Vérpiros tűz, eső és jég mosta át, keresztül
Földemet, mint habos sör a beteg torkát,
Élőlények szöktek hozzám szemtelenül,
Követve egy nemes sereg menetelő hadát.

Angyalok jöttek, énekük gyűjtötte a teret,
Legendát szült az új, szebb, jobb világnak,
Oszlatta a provinciális, züllött népeket,
Sokat szenvedett, igaz embernek adott házat.

Az úton monoton robogás zaja jött,
Lázamból felnyitottam vörös szememet,
Egy kamionsofőr vigyorogva felém köpött,
Kívántam neki egy értelmes életet.

Visszasüllyedtem komor mélabúmba,
Lassan ballagni kezdtem elfelé,
Egyetlen jogom van: a tagadás joga,
Megtagadom hát az életet.


Micskó Zoltán
Hely, hova

Kamionsofőr akartam lenni
kizárólag, nem afféle provinciális
gengszter vagy fejedelem-, és máris
mennyi tétova hazugság és mennyi

beteljesületlenség, és semmi
szerelmi láz, angyal, mennyi grádics
nem emel, nem szédt, nem vár se Párizs,
se Róma, hely hova lehetne menni-

próbáltam a létezőket szeretni,
korábban feküdni, időben kelni,
de mint a krikett, játék a halál is:

hülye, ámbár néha kissé brutális;
a kripta fala smaragd és jáspis-
és talán van még sör, mindent feledni.

---

II. hely

Barna László
Túlvilági propaganda

Mikor még az élők sorában voltam én,
irónomból sosem csordult ki költemény,
ám mióta sírom kebelén pihegek:
kizárólag csupán versekben lihegek.
Táltosodó elmém - talán a sör teszi -
holt misztikus költők hírnevét ölte ki.
Mert idelent, kérem, illusztris a népség,
s van itt nékik minden, kávézó és pékség,
fogyókúrás lehetőség garmadával:
egy hét alatt fogyhat súlya harmadával!
Szoláriumbérlet nélkül befekhetnek,
s éveken át ellazultan heverhetnek.
Központi fűtés, a gyehennából: ingyen!
Lakópark-feeling, de teremgarázs nincsen.
Ezen utóbbi csak akkor derült fényre,
amikor egy új tag felvételét kérte.
Egy kamionsofőr, imádta a járgányt,
de nem élte túl az influenzajárványt.
No, de nem is erről óhajtok itt szólni,
alvilágnak kezdtem reklámot koholni:
van negyven táncterem, haláltánc céljára,
ezenkívül krikett- és korcsolyapálya,
tizenkét vívóterem, haláltusákra,
de csak holt idényben léphetsz rá a pástra!
A társaság nem rossz, bár egy kissé merev,
provinciális majd az egész sereg.
Haladó szellemek jobb, ha átrepülnek,
s kicsikével odább némán szenderülnek.
Valójában itt már bármit lehet tenni,
egyet nem lehet csak: a halálba menni!

---

III. hely

Puskás Zsolt
Intelmek (kezdő kamionsofőrök számára)

Kriptában ebédelni?
Kizárólag sörből?!?
- provinciális.
Krikett! Kamionsoförőm!
Krikett!