Drozdik Orshi több mint három és fél évtizede meghatározó egyénisége a magyar és nemzetközi képzőművészeti életnek. Rangos hazai és külföldi kiállítóhelyeken szerepel rendszeresen, valamint kiállításait értékelő cikkek jelennek meg a legjelentősebb művészeti folyóiratokban. Munkássága következetes egyéni hang a nőművészeti kérdésfelvetések vonatkozási rendszerében. 1978-as emigrációja után is aktív szereplője maradt a magyar művészeti életnek: kiállításaival, cikkeivel, szöveggyűjteményével (Sétáló agyak, 1998) nagyban hozzájárult a feminizmus magyarországi térnyeréséhez. Jelenleg New Yorkban és Budapesten él, és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanáraként formálja a következő művészgeneráció gondolkodását.

Drozdik a magyarországi posztkonceptualista közegből indult, művészete mégis az emigráció idején megismert posztstrukturalista diskurzus tükrében értelmezhető igazán. Az elméleti kutatómunka, a teoretikus igény és nyelvhasználat, továbbá ennek manifeszt megjelenítése a műben alkotótevékenységének meghatározó módszerei. Ennek következtében egy-egy témát számtalan variációban bont ki, hogy a probléma körbejárásával megmutassa annak minél több aspektusát. Művészetének kezdőpontját az 1970-es évek közepére tehetjük, amikor a Képzőművészeti Főiskola növendékeként az individuális mitológia gondolatkörével kezdett el foglalkozni. E kifejezéssel saját értékrendjét jelöli, amelyet egy patriarchális társadalmi és művészeti közegben kell érvényesítenie.

A klasszikus művészeti oktatás alapjának tartott aktrajzolás kapcsán merült fel először benne a társadalmi nemiség problémája, a férfi és a női tekintet különbözősége, s ebből a problémából kiindulva reflektált a nőművész paradox helyzetére. A nőnézőpont keresése, a nőművész identitásának meghatározása erőteljesen összefonódik a hatalom és az ábrázolás viszonyának vizsgálatával is.