bezár
 

film

2008. 08. 14.
Negyedszer is Sid Ganis az amerikai filmakadémia elnöke
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Negyedszer is Sid Ganist választotta elnökévé kedden az amerikai filmakadémia.

prae.hu

 A 68 esztendős producer "kiváltságnak" nevezte az 2005 óta betöltött posztot, s elmondta, hogy ez az időszak mind a szervezetre, mind a filmművészetre nézve dinamikus korszak, és rendkívül büszke arra, hogy részese lehet.

Ganis pályafutása során vezető tisztségeket töltött be a Sony, a Columbia, a Paramount és a Lucasfilm stúdiókban, produceri munkái között pedig olyan filmek szerepeltek, mint az Apafej, a Tök alsó és A kismenő. A filmes 1968-ban lett a filmakadémia tagja.

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kormányzói testülete évente tart tisztújítást, amikor megválasztja elnökét és annak helyetteseit. Ganist utoljára lehetett elnök, mert ötödszörre már a szabályzat szerint nem lehet újraválasztani.
nyomtat

További írások a rovatból

Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A 2026-os Hummel & Prae díjátadóról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés