bezár
 

zene

2012. 04. 24.
Riccardo Muti olasz turnéja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ovációval indult Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikus Zenekar olaszországi turnéja. A karmestert a római operaház közönsége tíz percig tapsolta.

prae.hu

A zene diadalának, varázslatos koncertnek nevezte az olasz sajtó a Riccardo Muti vezényelte Chicagói Szimfonikus Zenekar legelső itáliai fellépését a római operaház színpadán.

A chicagói szimfonikusokat 2010 óta vezető karmester a Nino Rota szerezte az Il Gattopardo (A párduc) című film zenéjével indított, majd Richard Strauss és Dmitrij Sosztakovics következett. A koncert Giuseppe Verdi A végzet hatalma című operájának részletével zárult.

Muti az újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy személyes emlék miatt esett a választása Rotára: az 1979-ben elhunyt zeneszerző volt az egyik felvételiztetője a konzervatóriumba jelentkező fiatal Mutinak.

Muti és a chicagói zenekar Moszkva és Szentpétervár után Rómában folytatódott turnéja május 27-ig Nápolyt, Bresciát és Ravennát is érinti.
Rómában Muti május 25-én lép fel ismét, amikor az olasz főváros operaházában Verdi Attila című operáját vezényli.

A karmester a sajtónak az olasz kulturális örökség páratlanságát hangsúlyozta. "Nincs még egy ilyen kultúra a világon, ezért szorul kiemelt védelemre" - fogalmazott Muti, kiemelve, hogy számos kollégájával ellentétben ő Olaszországban maradt és nem külföldről kritizálja hazáját.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az FSA első két napja a Szigeten
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés