bezár
 

film

2012. 05. 27.
Cannes - Nemzetközi forgalmazásba kerülhet Pálfi György montázsfilmje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az egyik legjelentősebb európai filmforgalmazó céggel, a francia Wild Bunch-csal írt alá szerződést Pálfi György szombaton a 65. cannes-i filmfesztiválon a Final Cut - Hölgyeim és Uraim című montázsfilmjére.

prae.hu

A filmrendező az MTI-nek Cannes-ban elmondta: a szerződés arról szól, hogy a Wild Bunch szeretné forgalmazni a filmet, ezért megpróbálja megszerezni a filmjogokat. "Ez a forgalmazó valószínűleg sokkal könnyebben tud bejutni a nagy stúdiók jogtulajdonosaihoz és jobban tudja képviselni a film érdekeit" - hangsúlyozta a rendező.

A nagy filmklasszikusok felújított változatait bemutató sorozat, a Cannes Classics záró filmjeként a fesztiválon szombat este vetített montázsfilm egyelőre jogi okokból nem kerülhetett forgalmazásba. A 450 filmtörténeti klasszikusból összevágott alkotást csak oktatóanyagként lehetett használni, illetve ingyenes, zártkörű vetítéseken bemutatni.

Pálfi szerint miután kísérleti filmről van szó, a jogdíjakat illetően a Final Cut esetében egy fordított folyamat történt. A hatalmas összeg miatt ugyanis elképzelhetetlen lett volna olyan producert találni, aki előre megfinanszírozta volna több száz filmnek a jogdíját azért, hogy ő abból ő elkészítsen egy kísérleti munkát.

"A vágóimmal és Ruttkay Zsófia forgatókönyvíróval együtt három évet szántunk arra, hogy ez a film egy kis szobában négy vágóegységen elkészüljön. Miután önmaga jogán meghívták Cannes-ba, megkapta azt a pecsétet, amellyel a nemzetközi forgalmazót be tudtunk vonni, s így remélhetőleg sokkal könnyebb lesz a jogtulajdonosokkal megállapodni" - hangsúlyozta a rendező.

Pálfi számításai szerint a jogdíjak összege "egy nagyon olcsó magyar költségvetésű film árára" rúghat, amelyet reményei szerint nemzetközi támogatásokból és a Magyar Nemzeti Filmalap filmgyártási támogatásra fordított pénzeiből pályázat útján meg lehet majd szerezni, s azt követően a film "szabad felhasználású kereskedelmi forgalomba hozható termék lesz, és ez esetben nagyon sok emberhez el tud majd jutni" - tette hozzá.

Pálfi György ötlete eredetileg a mozi megszületésének 100. évfordulójára 1995-ben meghirdetett pályázat kapcsán született. Akkor tervezett el egy olyan filmet, amelyet a filmtörténet klasszikusaiból úgy vágott össze, hogy az kiadjon egy önálló sztorit. Végül a filmtörténeten átvonuló férfi és nő találkozása, viszonya, csatája lett az alkotás kiindulópontja. A Final Cut - Hölgyeim és Uraim mindössze 20 millió forintból készült. Filmenként egy és öt snitt között változik a felhasznált anyagok száma. Valamennyi - összesen 1400 - snittben az eredeti hangjukon beszélnek a szereplők, van benne olasz, francia, német és hindi, valamint egy olyan telefonbeszélgetés is, amelynek során a szereplők nyolc nyelven beszélnek egymással. A megértést a feliratozás segíti.

Pálfi elmondása szerint a film iránt nagyon sok fesztivál érdeklődik, de - mint hozzátette - ez mostantól a Wild Bunch hatáskörébe tartozik.

Venczel Katalin, az MTI tudósítója


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
Clair Obscur: Expedition 33
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés