bezár
 

zene

2012. 05. 31.
Pénteken kezdődik az idei népzenei és néptáncos fesztivál a Délvidéken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén június 1. és 3. között tartják meg a 36. Durindó és a 49. Gyöngyösbokréta Fesztivált, a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléjét Magyarkanizsán.

prae.hu

A Durindó műsorában népzenei együttesek és szólisták lépnek fel. A Gyöngyösbokréta műsorában a néptáncegyüttesek és szólisták mellett népszokásokat előadó csoportok is szerepelhetnek.

A Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója jegyében péntektől vasárnapig tartó fesztivál első két napján a 36. Durindó programja várja a közönséget, a 49. Gyöngyösbokrétát pedig vasárnap rendezik meg - derül ki a magyarkanizsai önkormányzat MTI-hez eljuttatott programismertetőjéből.

Az idei Durindón több mint 60 szórványvidéki település kórusai és népzenészei lépnek fel, a Gyöngyösbokrétán látható tánccsoportok száma pedig meghaladja a harmincat.

A találkozó nem versenyjellegű, ugyanakkor a fesztivál művészeti bizottsága minden résztvevő teljesítményéről szóbeli értékelést ad a fesztivál napján, valamint később írásban összegező szakmai értékelést készít.

A fesztivál szereplői emléklapot és ajándékot, a fellépők egyesületei pedig emléktárgyat kapnak - olvasható a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján olvasható ismertetőben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról

Más művészeti ágakról

Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az FSA első két napja a Szigeten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés