bezár
 

film

2012. 06. 01.
Kezdődik Románia legrangosabb filmfesztiválja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődik Kolozsváron Románia legrangosabb filmfesztiválja, az Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), amelyen mintegy 250 film, koncertek és képzőművészeti kiállítások várják az érdeklődőket. A fesztivál zárógáláján Törőcsik Mari életműdíjat vehet át.

prae.hu

A tizenegyedik alkalommal megszervezett TIFF-et nemcsak Románia, hanem a régió egyik legrangosabb fesztiváljaként tartják számon. Ezúttal 46 ország mintegy 250 filmjét vetítik, a seregszemlére négyszáz filmes szakembert várnak, köztük Dieter Kosslicket, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatóját.

A főként pályafutásuk elején álló rendezőknek szánt versenybe tizenkét játékfilmet válogattak be, egy-egy osztrák, szerb, orosz, chilei, holland, izlandi, belga, kanadai, amerikai, izraeli, dán és japán alkotást.
A szervezők az idén Stanley Kubrick filmrendező emléke előtt tisztelegnek azzal, hogy levetítik teljes életművét.

A pénteken este rajtoló, és június 10-ig tartó fesztivál nyitóprogramjának egyik érdekessége, hogy levetítik az 1861-ben született Georges Méliés La voyage dans la lune (Utazás a Holdba) című tizennégy perces sci-fi-jét, amely a hollywoodi csúcstechnológia segítségével újult meg. A film megújított változatát tavaly Cannes-ban mutatták be.

A fesztivál programjában külön szekciót szenteltek Claude Lelouch francia, Macumoto Hitosi japán és Ole Christian Madsen dán rendezőnek, akiknek három-három filmjét vetítik le. Az idei mustra programja kiemelt figyelmet szentel az ausztrál és a kínai filmtermésnek is.

A fesztivál ideje alatt a nemzetközi filmgyártás kiemelkedő egyéniségei tartanak mesterkurzusokat, köztük Jan Harlan, aki Kubrick néhány filmjének producere volt, Michel Ciment filmkritikus, Pen-Ek Ratanaruang thaiföldi rendező, Christine Vachon amerikai producer és Timo Vuorensola finn rendező.

A fesztiválnak magyar vonatkozása is van, hiszen Törőcsik Mari színművész életműdíjat fog átvenni a fesztivál június 9-i zárógáláján. Hasonló elismerést kap Claude Lelouch és Geraldine Chaplin is.

Az idei TIFF-en is megtartják a Magyar Film Napját, amelynek keretében Fliegauf Bence Csak a szél, Elek Judit Visszatérés című mozija, valamint a Magyarország 2011 című szkeccsfilm látható.

A román versenyprogramban két romániai magyar alkotó rövidfilmje is helyet kapott: Bán Attila Szufla és Felméri Cecília Végtelen percek című alkotása is megmérettetik a TIFF-en. Felméri műve tavaly nyáron a locarnói fesztiválon is szerepelt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kristoffer Borgli: Kész dráma
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
A 76. Berlinale díjnyertes filmjei
Betekintés négy Oscar-díjra jelölt rövidfilm világába

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés