bezár
 

zene

2012. 06. 27.
Katona Anikó korrepetitoré az idei Komor-plakett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Katona Anikó, a Magyar Állami Operaház korrepetitora vehette át szerdán Ókovács Szilveszter kormánybiztostól és Héja Domonkos megbízott főzeneigazgatótól az idei Komor Vilmos-emlékplakettet - közölte az MTI-vel Várkonyi Judit, az Operaház sajtófőnöke.

prae.hu

Tájékoztatása szerint a díjazottat Kovács János, a dalszínház első karmestere köszöntötte. A karmester kiemelte: Katona Anikó karigazgatói pályafutása után fantasztikus váltással kezdte meg a korrepetitori munkát, amelynek legértékesebb sikere az operaénekesek ragaszkodása.

Hangsúlyozta azt is, hogy karigazgatói munkássága során az operaház kórusa mindig megbízható szakmai minőséget képviselt.

    Katona Anikó a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakának elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár és karvezetőképző szakán diplomázott. A szakmát olyan mesterektől tanulta, mint Soproni József, Szőnyi Erzsébet és Párkai István.

    A díjazott 1974 óta tagja az Operaháznak, ahol 1980-ban karigazgató helyettessé nevezték ki. 1987-től az Erkel Színház karigazgatója volt, majd hét év után az Operaház kórusának igazgatását vette át, végül az összevont kórus vezetésével bízták meg. 

    2003 óta a magánénekesek zenei felkészítését végzi, korrepetitori munkáját komoly szakmai elismerés övezi az intézményben. Csaknem tíz éve a dalszínház repertoárján lévő darabok jelentős részének szólamait vele tanulták be a szólisták. Olyan ritkaságok előkészítésében vett részt, mint Puccini Edgar című operája, Britten Peter Grimes című műve, illetve kortárs magyar zeneszerzők műveinek betanításában, köztük Gyöngyösi Levente A gólyakalifa, és Vajda János Karnyóné című operájáéban. 

    A Komor-plakett hagyományát 1978-ban Komor Vilmos Kossuth-díjas, érdemes művész, karmester emlékére lánya, Komor Ágnes hárfaművész kezdeményezte. Évente adják át az elismerést az Operaház egy-egy olyan művészének, korrepetitorának vagy karmesterének, aki művészi teljesítménye alapján arra leginkább érdemes. A plakett Borsos Miklós alkotása.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés