bezár
 

építészet

2012. 08. 07.
Elhunyt Janáky István építész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 75. évében hétfőn elhunyt Janáky István Ybl-díjas építész.

prae.hu

A neves építész egy hódmezővásárhelyi kooperációs értekezleten lett rosszul váratlanul, majd kórházba került, ahol hétfőn elhunyt - tájékoztatta az Építészfórum.hu-t kedden Mónus János, a Magyar Építész Kamara alelnöke.

    Janáky István 1938. április 24-én született Budapesten. 1956 és 1961 között a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Karának diákja; 1970 és 1972 között kijárja a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) Mesteriskoláját. 1961-1962-ben a Magyar Államvasutak (MÁV) Vasúttervező Vállalata, 1962 és 1985 között az Iparterv építész tervezője, 1985 és 1999 között főmunkatársa. 1974 és 1980 között a MÉSZ Mesteriskola tanulmányi vezetője, 1980-tól vezető építész mestere.

2002-től az Iparművészeti Egyetemen tanított, 2007-től címzetes egyetemi tanár. 1977 és 1990 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Vizuális Kultúrakutató Munkabizottságának, illetve haláláig a MÉSZ vezetőségi tagja volt.



Fotó: Árvai András, Janáky István a 6b.hu felvételén

    Önálló kiállításai: 1998 Dorottya Galéria; 2001, 2007 N + N Galéria; 2002 Prága; 2003 Székesfehérvár; 2004 Velencei Biennále; 2006 Octogon Galéria.

    Elismerései, kitüntetései: Ybl Miklós-díj (1990), a Soros-alapítvány alkotói díja (2001), Molnár Farkas-díj (2008).

    Főbb művei: Győri Gázmű irodaház (1970); Nyíregyházi Konzervgyár (1971), a Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet (SZKFI) százhalombattai kutatóintézete (1972-1979); a Magyar Gördülőcsapágy Művek (MGM) marketingháza, Budapest (1980-1982); a Magyar Posta budaörsi telepe (1984-1989); Schaár Erzsébet kiállítóháza, Pécs (1985-1989); Elektromos Művek (Elmű) sportcsarnok (1990); családi lakóházak (1993, 1995, 1998, 1999); Időkerék (2000). Könyvei: A hely (1999); Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon (2004).
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
építészet

A lakozási válságról

Más művészeti ágakról

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés