zene
2012. 08. 13.
Klasszikusgitár-fesztivál Marosvásárhelyen
Hetedik alkalommal szervezik meg hétfőtől a Harmonia Cordis klasszikusgitár-fesztivált Marosvásárhelyen; a Kultúrpalotában vasárnapig ingyenesen hallgathatók a gitárelőadások.
Beke István Ferenc, a szervező Harmonia Cordis egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, az idei fesztivál szervezése olyan jól sikerült, hogy a rendezvény immár Kelet-Európa egyik legrangosabb gitárfesztiváljává nőtte ki magát. Angliából, Ausztriából, Brazíliából, Chiléből, Franciaországból, Kubából, Magyarországról, Németországból, Spanyolországból és Romániából érkeznek előadóművészek Marosvásárhelyre.
"Nagyobb nevek szerepelnek a mi műsorunkban, mint a moszkvai gitárfesztiválon" - közölte Beke István Ferenc, aki a kolozsvári zeneakadémia gitártanára. Azt is megemlítette, hogy idén több gitárduó is fellép a fesztiválon.
A hetedik Harmonia Cordis fesztivál keretén belül sor kerül klasszikus és dzsesszgitár mesterkurzusra, ugyancsak klasszikus és dzsesszgitáros szólóprodukciókra, valamint kamarazenei koncertekre is. Beke István Ferenc elmondta, a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme az egyik legjobb akusztikával rendelkező terem Erdélyben.
A főszervező újdonságként közölte, hogy a fesztivál koncertjeit az egyesület honlapján (www.harmoniacordis.org) élőben közvetítik a világhálón, így azok is élvezhetik az előadásokat, akik nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre.

További írások a rovatból
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Más művészeti ágakról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon