bezár
 

zene

2012. 11. 06.
Gotthard: novemberben Budapesten az újjászületett hardrock zenekar
Énekesük tragikus elvesztése után két évvel jelentkeznek új albummal a svájciak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gyász és megtörtség hamvaiból születik újjá 2012-ben Európa egyik legnépszerűbb, idén 20 éves hard rock zenekara, a Gotthard. Két évvel alapító énekesük tragikus halála után a svájci zenekar megtalálta új frontemberét, így Firebirth című új lemezük immár Nic Maeder énekével jelent meg június 1-én. Budapesten november 21-én hallgathatjuk meg az új lemez dalait, az A38 Hajó koncerttermében.
2010. október 5-én szörnyű csapás érte a svájci Gotthard zenekart: az együttes alapító frontembere, Steve Lee 47 éves korában halálos motorbalesetet szenvedett az Egyesült Államokban. Az 1992-ben alapított, és Európa egyik legnépszerűbb hard rock csapatának pályafutása ezzel egy csapásra derékba tört, és kétséges volt, hogy a gyászoló tagok valaha is képesek lesznek ismét talpra állítani a Gotthardot.
 
Egy évvel a szomorú események után a csapat végül a folytatás mellett döntött, és hosszas keresés után, 2011 novemberében jelentették be egy új énekes csatlakozását. A mikrofont az 1971-ben született Nic Maeder vette át, aki ugyan Ausztráliában nőtt fel, de Svájcban született, így csatlakozása után is 100 %-ban alpesi marad a zenekar.

Az új tag az ének mellett zongorán és gitáron is tud játszani, és felvétele után nem sokkal máris stúdióba vonult a zenekar, hogy idén tavaszra elkészüljön az új lemezzel. Ez a kiadvány végül június 1-én jelenik meg, és a Firebirth, azaz a "Tűzből születés" címet viseli majd – ezzel is utalni kívánnak a Gotthard főnixmadárszerű újjászületésére. Az új lemez valóban a gyász és a megtörtség hamvaiból tört elő, s így a vég egyben valami új kezdetét is jelenti.

<iframe width="400" height="225" src="http://www.youtube.com/embed/brwD1xlI92g" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
 
Az új dal magában hordozza egy kiváló új lemez ígéretét is: a zenekar elmondása szerint a Firebirth egy erőteljes, sallangoktól mentes rock and roll album lett, letisztult megoldásokkal és sok-sok potenciális hard rock slágerrel. Egy ilyen lemez elkészültéhez nélkülözhetetlen összetevő a jól összekovácsolt, egységes és jól működő alkotócsapat. A Gotthard esetében ez adott: nem csak az mutatja ezt meg, hogy a csapat képes volt talpra állni, hanem az a tény is, hogy az alapító tagok (Leo Leoni gitáros, Marc Lynn basszusgitáros és Hena Habegger dobos) a mai napig együtt zenélnek a Gotthard tagjaként – immár két évtizede. Ebbe a családba sikerült Nic Maedernek bejutnia. A várakozásokat fokozandó nemrég egy újabb, igen dögös dal, a Starlight videója vált elérhetővé az interneten.
 
Az eddigi pályafutása alatt 3 millió lemezt eladott csapatnak tehát jó esélye van arra, hogy folytassa korábbi sikerszériáját, és hogy a Firebirth lemez 13 elődjéhez hasonlóan bevegye a svájci slágerlisták első helyét. Novemberben 21-én pedig a magyarországi rajongók szíve lesz soron: ezen a napon érkezik ugyanis az újjászületett zenekar Budapestre, ahol az A38 Hajón lépnek majd fel. Jegyek már kaphatók!
 
A Livesounds bemutatja:

2012. november 21., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Gotthard koncert
Belépő: 6500 Ft.

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint korlátozott számban a CD Pincében és a Lemezkuckóban.
 
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.facebook.com/events/328793643835401
nyomtat

Szerzők

-- Soós Tamás --


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés