bezár
 

építészet

2012. 11. 08.
Rejtő Jenő pincére kerül a tűzfalra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rejtő Jenő legendás pincére kerül a budapesti Mika Tivadar Ház tűzfalára, a Színes Város Csoport összefogásában szervezett internetes szavazáson a pincér Nikola Teslát és Füttyös Gyurit előzte meg.

prae.hu

Több mint 23 ezer voks érkezett szeptember vége óta: Rejtő csaknem 11 ezer, Tesla és Füttyös pedig 6-6 ezer szavazatot kapott - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
   
A szavazáson három látványterv és a hozzá kapcsolódó, a VII. kerülethez valamilyen módon köthető legenda mérkőzött meg egymással. Rejtő Jenő Erzsébetvárosban született, Füttyös Gyuri errefelé is sétálgatott, és Teslának is át kellett mennie a kerületen, amikor munka után a Városligetbe ment magyar barátjával.
   
A kampány célkitűzése az volt, hogy egy pesti legendát jelenítsen meg egy pesti tűzfalon.
   
A festmény megvalósítása az időjárás változékonysága miatt tavasszal indul el, és Rejtő Jenő születésének március 29-ei évfordulójára tervezik az átadását - mondta Flór Péter, a Színes Város főtitkára.
   
Mika Tivadar vas- és rézárugyáros 1909-ben, szecessziós stílusban építtette a budapesti belvárosi épületet. Ez volt a gyár és a részvénytársaság központja is egyben. A ház az eredeti műemlékjelleget meghagyva újult meg sok év után, és nemrég megnyitotta kapuit a közönség előtt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Interjú Schmied Andival
építészet

Vitaindító a Rákosrendező Mesterterv Urbanisztikai és Közterület-fejlesztési Tervpályázatról

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés