bezár
 

zene

2012. 12. 03.
N.O.H.A. (CZ-BR-USA-D) "Circus Underground" lemezbemutató az Akváriumban
2012. december 06. csütörtök, Akvárium Klub
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bizonyára nagyon sokan ismeritek már a N.O.H.A. zenéjét, és nagy valószínűség szerint sokan közületek már látták is őket élőben. Legutoljára a július végén megrendezett, debreceni Campus Fesztiválon volt szerencsénk velük összefutni, legközelebb pedig itt, az Akváriumban teszik tiszteletüket, hogy jól megtáncoltassanak minket.
Teszik mindezt Mikulás napján, december 6-án. Szóval, ha valamire, akkor puttonyból előrángatott törtütemekre biztosan számíthatunk ezen az estén.

Az öreg piros ruhás, szakállas dolog azért itt még nem ér véget teljesen, ugyanis a buli végére úgy fogjuk magunkat érezni, mint a nyolc szarvas harminckét lába együtt véve, miután megpróbálták a világ összes gyerekének kézbesíteni az őket megillető ajándékokat, mindössze egyetlen éjszaka alatt.

A Filip Noha által életre hívott, cseh hangszeres zenészekből, amerikai MC-ből és legújabb tagként immár brazil énekesnővel felálló, igazi nemzetközi összetételű N.O.H.A. (Noise Of Human Art) bulijain láb, kéz, törzs, nyak, fej egyetlen porcikája sem maradhat mozdulatlan.

A világzenei – legyen az balkáni, dél-amerikai, kelet-európai, spanyol, vagy bármi más – alapokat drum’n’bass-szel és egyéb modern ritmusokkal megbolondító zenekar gitárral, kütyükkel, a már említett alapító erőteljes szaxofonjátékával, Csehország egyik legjobbjának kikiáltott, hihetetlenül lendületes - már-már saját showt levágó - dobosával és annak szigorú játékával, valamint a ritmusszekció másik tagjaként a színpadon pengető basszista Jatrabass bőgőjátékával késztet mindenkit mozgásra.

Mindeközben pedig MC Chevy, a zenekar lelke folyamatosan pörgő nyelvével vonja magára a nézők figyelmet és teszi még ütősebbé az egész programot, amihez aztán már tényleg csak hab a tortán a Sao Paulóból származó vagány világutazó, gitáros-énekesnő Camila De Oliveira színpadi tevékenysége.

Természetesen azoknak sem kell feltétlenül aggódniuk, akik csupán a két hatalmas sláger miatt látogatnak el hozzánk ezen az estén, remélhetőleg a Dive In Your Life és a Tu Café című nagysikerű darabokat is megkapjuk majd a zenekartól, persze csak akkor, ha jól viselkedünk és végig ugráljuk az egész koncertet. Mint a kisgyerek és a Mikulás, tudjátok ugye?

Szóval cipőket suvickolni és irány az Akvárium december 6-án is.

2012.12.06. csütörtök
Akvárium Klub

Swingalong: N.O.H.A. (CZ-BR-USA-D) "Circus Underground" lemezbemutató
utána: Savages y Suefo
Kezdés: 21.30.
Belépő: 2 200 Ft
Elővételben: 1 800 Ft

Jegyelővétel: http://www.jegy.hu/programs/38338/NOHA.html


N.O.H.A. plakát

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés