bezár
 

zene

2008. 10. 09.
Háromrészes sorozatot indít a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az utrechti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny korábbi győztese, Vitalij Piszarenko lesz a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistája pénteken a Zeneakadémián, az együttes három részből álló idei bérletsorozatának első estjén - közölte Rónai Éva, a zenekar sajtóreferense.
A pénteki műsorban először egy Elgar-mű szólal meg, majd Liszt Malediction című sorozatából játszik az orosz zongoraművész, akit a nemzetközi szaksajtó úgy tart számon, mint az utóbbi idők egyik legeredetibb zongoristáját. Végül a Firenzei emlék című Csajkovszkij-művet játssza a zenekar.

Az orosz származású zongoraművész hatéves korában adta első szólóestjét. Kijevi és harkovi zenei alapképzését követően 2005-ben kezdte meg akadémiai tanulmányait a moszkvai Állami Konzervatóriumban. Az utrechtin kívül más nemzetközi versenyen is elismerték: a weimari V. Liszt-verseny harmadik helyezettje lett, itt a közönségdíjat és Fazil Say különdíját is ő nyerte meg. 2007-ben ő is részt vett a rotterdami Codarts Ravel Zongoramaratonon, amelyen  a fellépő művészek Ravel összes zongoraversenyét bemutatták. 

A naptára 2011-ig van tele felkérésekkel, ám a 2009-es év különösen gazdagnak ígérkezik számára: szerepel a Beethoven Fesztiválon Varsóban, a Vilnius Fesztiválon, a Nemzetközi Billentyűs Hangszerek Intézetének Fesztiválján New Yorkban és az Európai Liszt Éjszakákon Budapesten, Weimarban, Bayreuthban és Raidingban.

November 24-én az Olaszországban nevelkedett német Augustin Hadelich, a 2006-os Indianapolisi Nemzetközi Hegedűverseny nyertese lesz a Liszt Ferenc Kamarazenekar vendége, a bérletsorozat második estjén Haydn C-dúr hegedűversenyét adja elő az együttessel. A sorozatot záró, december 15-i koncertnek nincs vendége, ezen a Rolla János vezette, idén 45 éves együttes három Bach-szvitet szólaltat meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés