A szatmári Jánkmajtison született, a debreceni református gimnáziumban tanult. Érettségi után képesítés nélküli tanító lett Újfehértón, tanítói oklevelének megszerzése után különböző általános iskolákban tanított történelmet. Az 1956-os forradalom után fél évre internálták, kiszabadulását követően elvégezte az egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakát, s 1963-ig a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban tanított. 1963-ban Korai szivárvány címmel megjelent első elbeszéléskötete, valamint a Kékszemű élet című regénye, elnyerte az Írószövetség egy évre szóló ösztöndíját, s felköltözött Budapestre. Az ösztöndíj lejárta után szabadúszó, közben hat évig labdarúgóedző volt a debreceni DVSC-nél és a mányi csapatnál is.

Szülőföldjétől, a szatmári tájtól, az ott élő emberektől sosem szakadt el teljesen, számos könyvében ennek a vidéknek a sorsa, az ottani parasztság élet- és munkakörülményeinek változásai foglalkoztatták. 1972-ben nagy port vert fel a Magyarország felfedezése című sorozatban megjelent Erdőháton, Nyíren című szociográfiájának Penészlekről szóló írása, mivel az épülő-szépülő szocializmus időszakában megengedhetetlennek tartották arról beszámolni, hogy egy nyomorúságos szatmári falucskában denaturált szeszt isznak az emberek, a gyerekek tetvesek, az idő pedig mintha megállt volna.

Ugyanígy botrányt okoztak a sporttal, elsősorban is a labdarúgással, az ott tapasztalható visszás jelenségekkel, anomáliákkal foglalkozó könyvei is, a Miért beteg a magyar futball?, a Gyógyít(6)lan?, az Utolsó konzílium, amelyek sok, a focihoz közelálló csoport érzékenységét, érdekeit sértették. Nem túlzottan kozmetikázott kijelentéseiért többször is állt bíróság előtt, ahol többnyire pénzbüntetésre ítélték.

Regényíróként elsősorban a kisvárosok világát, társadalmi mozgásait, erkölcsi ellentmondásait ábrázolta, a közelmúlt történelmének az egyszerű kisember szemszögéből látott eseményei is foglalkoztatták. Könyörtelenül című regényében az 1973-as balassagyarmati túszdrámát dolgozta fel, ebből Gazdag Gyula filmet is rendezett.

Jelentős volt irodalomszervezői ténykedése is, 1989-ben megalakította az Új Idő Kiadót, amely független irodalmi, közéleti folyóiratot is megjelentetett ezzel a címmel. 1990-ben másokkal együtt megalapította a Független Magyar Írók Szövetségét, majd 1992-ben a Magyarok Demokratikus Világszövetségét, amelynek főtitkára is lett. Életéről, sorsának alakulásáról egy Sáfrán Istvánnal készített interjúsorozatban számolt be, Akkor is, ha egyedül maradok címmel.

2000. december 19-én hunyt el Budapesten.