bezár
 

zene

2013. 03. 08.
Együttműködik az Operaház és a Táncművészeti Főiskola
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A már eddig lekötött szerepléseken túl további 21 Erkel színházbeli produkcióban lépnek színpadra a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) növendékei - egyebek mellett erről is tárgyalt az intézmény rektora az Operaház főigazgatójával.

prae.hu

Az MTF péntek délután adott tájékoztatást arról, hogy Szakály György rektor és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója csütörtök este tárgyalt a két intézmény közötti szorosabb együttműködésről.
   
Az eddigi együttműködés kibővítését a március 1. óta újra működő Erkel Színházban színre kerülő darabok indokolják. Az évad végéig a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei az eddig lekötött szerepléseken kívül a János vitéz 11, a Spartacus 4 és az Aida 6 előadásában vesznek részt, de a két intézményvezető tárgyalt további vendégszereplésekről is.
   
A szakmai együttműködés mindkét félnek előnyös, hiszen nemcsak a főiskola növendékei számára biztosít színpadi rutint, hanem részben tehermentesíti a Nemzeti Balett társulatát is - olvasható a közleményben.
   
Az eddigi kooperáció legkiemelkedőbb eseménye az a tavaly októberi vendégszereplés volt, amelynek keretében a főiskola végzős növendékei sikerrel léptek fel Verdi operájában, az Aidában a Katari Kulturális Völgy Amfiteátrumában.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jonas Mekas és William Basinski
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.

Más művészeti ágakról

Az FSA ötödik napja a Szigeten + Beszélgetés Molnár Péter rendezővel
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés