bezár
 

zene

2013. 03. 13.
Oláh Kálmán koncertje a Pannon Filharmonikusokkal
2013. március 21. Kodály Központ, Pécs
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Oláh Kálmán nemcsak kiváló, nemzetközi szinten is elismert zongorista, hanem eredeti, kreatív zeneszerző is, akinek a saját szerzeményeit bemutató jazz-szimfonikus hangversenyére március 21-én kerül sor Pécsett, a Kodály Központban, Kovács László vezényletével.
Oláh Kálmán nemrég a Dán Rádió Big-bandjével, a legjobb európai big-bandnek tartott formációval aratott nagy sikert Koppenhágában, a saját szerzeményével és szólójával (http://www.dr.dk/Koncerthuset/dr-ensembler/dr-big-bandet ).

Április 9-én Párizsban, a nemzetközi roma nap alkalmából szervezett fesztiválon lép fel Lukács Miklós cimbalomművésszel és a Párizsban élő Szandai Mátyás nagybőgőssel, majd a belgiumi Dinantban élvezheti a közönség a játékát.

Közben jelentős állomás lesz a március 21-i, pécsi koncert a nagyszerű zongorista-zeneszerző és a Pannon Filharmonikusok életében, hiszen a pécsi Kodály Központban Oláh Kálmán műveit adják elő.

Oláh Kálmán

A pécsi szerzői esten a következő Oláh Kálmán-művek csendülnek fel:

Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band
Passacaglia for Orchestra and Jazz Trio
Hungarian Sketch No. 1
Last Moment.


A koncert különlegességét a saját számok bemutatásán túl az adja, hogy a művek a jazz rajongói mellett valamennyi zenét kedvelő embert megérintenek, például a március 21-i koncerten elhangzó egyik darab 2009-es pécsi ősbemutatóján a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a szerzeményt.

Oláh Kálmán harmadszor játszik egy színpadon a Pannon Filharmonikusokkal, de nagyzenekari, önálló szerzői esttel most mutatkozik be először Pécsett. Ez lesz az első alkalom, hogy egy egész hangverseny témáját adják Oláh Kálmán szerzeményei.

A kitűnő zongoraművész-zeneszerző szívesen komponál dzsessz-szimfonikus műveket, mivel a szimfonikus zenekari hangzás, annak művészete már gyerekkora óta foglalkoztatja. Sok Beethoven-, Bartók- és Sztravinszkij-művet hallgat, ezek a zeneszerzők a mai napig nagy hatással vannak rá.

Komponáláskor az a célja, hogy a benne megszülető zenei gondolatok olyan módon váljanak előadhatóvá, hogy közben improvizáló zenészként maga is részt vehesz a produkcióban. Mindezt egy teljes szimfonikus zenekarral megvalósítani komoly felkészültséget, koncentrációt és nyitottságot igényel, amelyből különleges, remek együttműködés születhet.

Oláh Kálmán előadói sokszínűségét jelzi, hogy szenvedélyesen feszegeti a zene határait, csillapíthatatlan vággyal keresi az önkifejezés új formáit. Kiváló példa erre 2009-es szerzeménye, az elsőként Pécsett bemutatott szimfonikus zenekari darab, a Passacaglia for orchestra & jazz trio, amely több más mű mellett elhangzik a március 21-i hangversenyen is. A darab címe is a klasszikus zene és a dzsessz egyfajta ötvözetéről árulkodik, mivel "a passacaglia mint a barokk zenéből ismert variációs forma kiváló lehetőséget nyújtott a komolyzenei és dzsesszes elemek egységes formában való megkomponálásához. A darab tulajdonképpen a megkomponált és improvizált variációk váltakozásából áll, és ezeket végig az ún. passacaglia téma köti egymáshoz."- mondta szerzeményéről Oláh Kálmán.

A koncert szólistája és a Pannon Filharmonikusok mellett Oláh Kálmán négy kiváló művésztársa játszik: Balázs Elemér (dob), Barcza Horváth József (nagybőgő), Bacsó Kristóf (szaxofon) és Dés András (ütőhangszerek).

A hangverseny karmestere Kovács László, aki Oláh Kálmán szerzeményének 2009-es pécsi ősbemutatóját is dirigálta, s aki kiemelkedő jártassággal bír a dzsessz-szimfonikus koncertek vezénylésében.

(Dobó László fotói - a szerk.)

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés