zene
A program különlegessége, Tansman 1930-ból származó Triptyque című művének magyarországi bemutatója lesz. A koncertről felvétel is készül, mely a varsói DUX lemezkiadó gondozásában jelenik majd meg. Ugyanennél a lengyel lemezkiadónál látott napvilágot 2003-ban, szintén a budapesti Lengyel Intézet és az Erdődy Kamarazenekar együttműködésében a Karłowicz, Weiner, Bacewicz, Orbán című kiadvány (a lemezen közreműködő karmester Łukasz Borowicz volt) mely még megjelenése évében elnyerte az év legjobb zenekari albumának odaítélt Fryeryk díjat, valamint 2004-ben Gramofon különdíjat kapott.
Az est karmestere Marcin Edmund Nałęcz-Niesiołowski lesz. A nagyszerű lengyel dirigens, Bogusław Madey professzor tanítványaként szerzett diplomát a varsói Fryderyk Chopin Zeneakadémia karmester szakán, valamint itt szerzett doktori címet is 2010-ben. 1997-2011-ig a Białostocki Opera és Filharmonia művészeti vezetője és igazgatója. Jelenleg a Stanisław Moniuszko Zeneakadémia professzora Gdańskban, a varsói Filharmónia együttesének művészeti vezetője és a Varsói Nagyszínház – Nemzeti Opera rendszeres vendég karmestere. A Podlasiei Opera és Filharmónia együttesével fellépett már Lengyelország vezető komolyzenei szcénáin, valamint a világ számtalan jelentős zenei helyszínén, többek között az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Koreában, Mexikóban, Marokkóban, Spanyolországban, Észtországban, Finnországban, Litvániában, Lettországban, Ukrajnában, Oroszországban, Fehéroroszországban, Németországban, Svédországban, Franciaországban, Belgiumban és Portugáliában. Együttműködött többek között a lengyel Nemzeti Filharmonikusokkal, a világhírű Sinfonia Varsovia, továbbá a Lengyel Rádió Együttesével, valamint a katowicei Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekarával mellyel közösen egy archív komolyzenei hanglemezciklust is rögzítettek. Több tucat zenei kiadványnál, rádió-és televíziófelvételnél működött közre. Számos szakmai elismeréssel kitüntették, többek között az Elblągi Hegedű és Brácsaverseny első helyezettje, a wroclawi IV. Fr. Platówna énekverseny győztese, (a verseny alkalmával neki ítélik a Grand Prix Kulturális és Művészeti Minisztérium különdíját is). 2001-ben a kulturális minisztérium neki ítéli a fiatal tehetségeknek járó Ad Astra díjat. 2006-ban megkapta a Gloria Artis a kultúra terjesztéséért járó ezüst érdemrendet.
Erdődy Kamarazenekar
Az elsősorban a magyar zenetörténet értékeinek népszerűsítését és kortárs hazai kompozíciók bemutatását céljául kitűző Erdődy Kamarazenekart Szefcsik Zsolt hegedűművész alapította 1994-ben Budapesten. Az együttes magyarországi kottatárak kéziratai alapján több mint száz művet mutatott be évszázados feledés után, s ezzel mára a legkiterjedtebb magyar vonatkozású repertoárral rendelkező zenekarrá vált.
A zenekar tevékenységét eddig számos rádiófelvétel mellett 12 CD felvétel dokumentálja, melyek nemzetközi szaklapok díjait nyerték el. Az együttes 2002-ben elnyerte a Gramofon című szaklap által alapított „Magyar Klasszikus Díjat”, 2005-ben pedig az Akadémiai Klub Művészeti Díját.
Az Erdődy Kamarazenekar több mint 10 éve ápol gyümölcsöző kapcsolatot a budapesti Lengyel Intézettel, melynek felkérésére az együttes számos lengyel művet mutatott be elsőként Magyarországon, sőt 2003-ban a varsói DUX kiadó gondozásában egy lengyel és magyar műveket tartalmazó lemezt is megjelentetett.

2013. június 9. (vasárnap), 19.30
Budapest Music Center, Koncertterem
Budapest, IX. Mátyás u. 8.
Az Erdődy Kamarazenekar koncertje
Vezényel: Marcin Nałęcz-Niesiołowski
Műsor:
Weiner Leó: II. divertimento „Magyar népi dallamok” Op. 24. (1938)
Witld Lutosławski: Five folk melodies (1947)
Selmeczi György: Versenymű négy hegedűre és vonósokra (1999)
(szólisták: Szefcsik Zsolt – Gulyás Emese – Szabó Levente – Kovács Orsolya)
-szünet-
Witold Lutosławski: Overture for Strings (1949)
Alexandre Tansman: Triptyque (1930) (MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ!)
Orbán György: Udvari táncok (2011)
További információ:
www.lengyelintezet.hu
www.bmc.hu
Jegyvásárlás:
BMC (216 78 94)
www.jegy.hu
www.erdody.hu
Támogatók:
Lengyel Intézet
Ferencváros Önkormányzata
Nemzeti Kulturális Alap
Erdődy család