bezár
 

art&design

2013. 07. 04.
Átadták Kassán a Művészetek Csarnokát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közel fél éves késéssel átadták Kassán a Művészetek Csarnokát (Kunsthalle); az egykori fedett uszoda épületének átépítése az Európa Kulturális Fővárosa 2013 projekthez kötődő egyik legnagyobb befektetés volt.

prae.hu

Az épület felújítását és átépítését európai uniós forrásokból finanszírozták, annak összköltsége mintegy 7 millió 300 ezer eurót (közel 2,2 milliárd forint) tett ki. A Kunsthalle az első ilyen jellegű, a kortárs művészet bemutatására szánt multifunkciós létesítmény Szlovákiában.
   
Az átépítés közel egy évig tartott, az átadás időpontját többször is módosították. Az épületnek az eredeti tervek szerint - az Európa Kulturális Fővárosa 2013 (EKF) projekthez kötődő többi beruházással együtt - már a tavalyi év végéig, azaz az EKF januári nyitánya előtt el kellett volna készülnie. A késedelmet az okozta, hogy a felújítás során előre nem látható műszaki problémák adódtak, az építmény tetőszerkezete egy részének állapota statikai szempontból eltért a várttól.
   
A kassai Kunsthalle épülete a jövőben a tervek szerint a kortárs művészetek új, eredeti formáinak bemutatására szolgál majd, ennek részeként az építmény belső terét úgy alakították ki, hogy megfelelő térrel szolgáljon olyan modern művészeti megnyilvánulások bemutatására is, mint a különböző hang- és fényinstallációk.

A nyáron közel ezer, télen pedig mintegy ötszáz látogató befogadására alkalmas Kunsthalle a hasonló létesítményektől eltérően nem rendelkezik majd saját gyűjteménnyel és tárlatanyaggal, ugyanakkor mindig új és eredeti kiállítások bemutatására szolgál majd.
   
A Művészetek Csarnoka egyidejűleg három egyedi nyitókiállítással mutatkozott be. Ezeken a tárlatokon Tony Cragg brit szobrász, Constantin Brancusi román fotóművész és az argentin multimediális alkotó, Gyula Kosice művei tekinthetőek meg augusztus 25-ig, ingyenesen.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását
art&design

Megnyitóbeszéd
art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.

Más művészeti ágakról

gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés