bezár
 

zene

2013. 07. 17.
Harminc előadó lép fel a 3. Szimfonik Live-on
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harminc könnyűzenei előadó lép fel szeptember 7-én, a Közmédia napján a Szimfonik Live 3. koncerten a budapesti Millenáris parkban.

prae.hu

A rendezvényen a zenetörténetben mérföldkőnek számító magyar és külföldi slágerek hangzanak el a hetvenes évektől napjainkig szimfonikus zenekari kísérettel - mondta el Lencsó Rita, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtófőnöke a szerdai sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: a koncertet a Közmédia napjának záró eseménye lesz.
   
Milkovics Mátyás, a Szimfonik Live 3. zenei szakértője elmondta: az idei koncert újdonsága, hogy ezúttal nem zenekarokat, hanem előadókat kértek fel egy-egy jelentős sláger előadására. Olyan zenéket válogattak, amelyek közel állnak a Petőfi Rádió szellemiségéhez. A rendezvényen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara mellett a közrádió kórusai is fellépnek. 
    
Megjegyezte, a koncerten a fiatalabb nemzedék képviselői mellett idősebb előadók is fellépnek, például Zorán, aki a Quimby Ajjajjajj című dalát adja elő, vagy Kovács Kati, aki pedig a Rudimental egy drum'n bass-es beütésű slágerét énekli. Hangsúlyozta, hogy a dalok nemcsak szimfonikus hangszerelésük miatt kapnak új színezetet, hanem a számok többségét újraértelmezték előadásmódban és tempóban is.
   
A koncert előadói között lesz például Mező Misi (Magna Cum Laude), Radics Gigi, Kristóf Norbi, Fábián Juli, Lovasi András, Soerii és Poolek & Papp Szabi, Alba Hyseni, Likó Marcell (Vad Fruttik), Dorogi Peti (Intim Torna Illegal), Szirtes Edina Mókus, Baricz Gergő, Mórócz Tamás, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Sena, Judy Jay, Colombo, Zorán, Kovács Kati, Korbucz Sonya, Walkó Csaba (Compact Disco), Németh Juci, Beck Zoltán (30Y), Fehér Balázs (Carbonfools), Manoya, Kardos-Horváth János, Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) és Krsa (PASO) is.
   
Elhangzik például Adele Skyfall című slágere, Lovasi András Chris Isaak Blue Hoteljét énekli, az énekkar a Beatles Here Comes the Sun című dalát adja elő, Kristóf Norbi Lana del Rey Video Games című dalával lép színpadra, az Intim Torna Illegál a Punnany Massif Élvezd című számát adja elő, Radics Gigi Dj Fresh és Rita Ora Hot Right Now című dalával érkezik, Mező Misi pedig a Republic Kék és narancssárga című dalát énekli.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Folytatódik a szakmai egyeztetés
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés