bezár
 

zene

2013. 08. 08.
Balázs Fecó: Gyertyák a téren újrakiadás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint húsz évvel eredeti megjelenése után CD-n is forgalomba került Balázs Fecó Gyertyák a téren című szólóanyaga, amelyet annak idején egy felvidéki zenekarral, a Sexittel rögzített. Az újrakiadásra számos érdekes bónuszfelvétel került.

prae.hu

"Éppen lemezfelvételre készültem 1991-ben, amikor zsűrizni hívtak egy tehetségkutató versenyre a Felvidékre, Komáromba. Annyira megtetszett a rozsnyói Sexit együttes zenéje, hogy úgy döntöttem, velük rögzítem az albumot. Nagyon szerencsés találkozás volt, tehetséges zenészek alkották a triót" - idézte fel az együttműködés hátterét Balázs Fecó az MTI-nek.

A Sexit (Pál Balázs Jenő - gitár, vokál, Hungya István - basszusgitár, ének, Kiss Zsolt - dob) később több szlovák nyelvű lemezt is készített és a kilencvenes években előzenekarként játszhatott a pozsonyi Iron Maiden-koncerten.

"A Gyertyák a téren 1992-ben jelent meg, eredetileg audiokazettán. Akkor a Korál már évek óta nem volt aktív, szólóelőadóként túl voltam néhány komolyzenei anyagon, illetve filmzenén. A lemez zenei, illetve állandó szerzőtársam, Horváth Attila szövegvilága a rendszerváltás jegyében fogant" - fejtette ki a most 62 éves zenész.

A lemez legjobb, egyben legismertebb száma, a címadó Gyertyák a téren ihletője a Pink Floyd zenéjére épülő 1990-es berlini The Wall-koncert volt. Az albumra a Sexit két önálló szerzeménye (Vírus, Ne add fel) is felkerült.

A GrundRecords gondozásában most CD-n is megjelent újrakiadás igazi csemegéje a rákerült hét bónuszdal, ezeket 1977 és 2001 között rögzítette Balázs Fecó.

"Ezek a számok nem kapcsolódnak közvetlenül a Gyertyák a téren anyagához, viszont sok tekintetben pályafutásom fordulópontjai voltak. A CD-n hallható a Csuka Mónika-Nagy Feró-féle Beatricével 1977-ben közösen rögzített rádiófelvételem, a Lassan száll a köd, ami azért érdekes, mert Fischer László akkor a Beatricében játszott, egy évvel később viszont már velem együtt a Korálban. Szintén szerepel a bónuszok között Kellemes ünnepek címmel egy televíziós felvétel, amelyen több ismert színész, énekes és bemondó, például Haumann Péter, Kovács Kati, Udvaros Dorottya és Rókusfalvi Pál működött közre" - emelte ki Balázs Fecó.

Felkerült egy közös angol nyelvű dal Sheilával, a Boney M egykori énekesnőjével az 1988-as InterPop Fesztiválról (The Point Where The Love Begins) és egy duett Eszményi Viktóriával, az Egyszer még visszatér, amely 1978-ban kislemezen jelent meg. Van továbbá két népszerű Korál-dal, a Homok a szélben és a Maradj velem angol verziója 1983-ból, valamint A csend éve Bagány Anikó előadásában.

"Tervezem, hogy a még ki nem adott archív felvételeim közül a Korál legelső felállásával, Vikidál Gyula énekessel 1977-ben rögzített nyolc dal is meg fog jelenni CD-n" - mondta az MTI-nek.

Balázs Fecó manapság is rendszeresen fellép a Korállal, valamint a Balázs Fecó Banddel, december 6-án pedig újra nagykoncertje lesz a Papp László Budapest Sportarénában Lírák címmel. "A repertoár javarészt ritkán hallható Korál- és Balázs Fecó-számokból fog állni, lesznek köztük a Gyertyák a téren-lemezről is. Másrészt elhangzanak a legfontosabb, legnépszerűbb dalok több mint négy évtizedes pályafutásomból. Egy székesfehérvári zenekar fog kísérni fúvósokkal és vokalistákkal" - beszélt a részletekről.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tankcsapda és Kispál és a Borz a Szigeten – 2026. augusztus 12.
Jonas Mekas és William Basinski
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés