bezár
 

zene

2013. 09. 06.
Szimfonik Liv3: koncert a slágerek jegyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az 1970-es évektől a napjainkig született magyar és külföldi slágerek hangzanak el a Szimfonik Liv3 című koncerten a közmédia napján, szombaton 19 órától a budapesti Millenáris parkban. A produkcióban mintegy harminc énekes, az MR Szimfonikusok, valamint a rádió női-, férfi- és gyerekkórusa vesz részt.

prae.hu

Az idei már a harmadik Szimfonik Live koncert. Először 2011-ben a Sziget fesztiválon, majd tavaly a közmédia napján ismert hazai zenekarok, énekesek saját dalaikat adták elő szimfonikus átiratban. Ezúttal énekeseket kértek fel olyan zenék előadására, amelyek közel állnak a Petőfi Rádió szellemiségéhez.

Az első két Szimfonik-koncert legtöbb átiratának készítője, Balogh Sándor idén tíz dalt hangszerelt át, emellett ismét ő vezényli az MR Szimfonikusokat. Tíz-tíz átirat fűződik a zenei rendező, a Neo együttesből ismert zenész, Milkovics Mátyás és a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) trombitása, Subicz Gábor nevéhez.

Milkovics Mátyás az MTI-nek korábban elmondta: 2012 áprilisa óta van önálló rovata a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorában, amelyben slágereket elemez zeneileg.

"Abból a mintegy háromszáz dalból, amelyet az elmúlt több mint egy év során a műsorban elemeztem, jó néhány belekerült az idei műsorba. Példaként említhetem Gotye Somebody That I Used To Know című dalát, amelyet a Szimfonik Liv3-on Fábián Juli fog énekelni, a Rudimental Not Giving In-jét, amelyet Kovács Katitól hallhat a közönség vagy a Basement Jaxx Good Luckját, utóbbit Judie Jay adja elő" - sorolta a zenei rendező.

Elhangzik Adele Skyfall című slágere az MR Vegyes Kar előadásában, Zorán fogja énekelni a Quimby Ajjajjajj című dalát, Lovasi András Chris Isaak Blue Hoteljét, Kristóf Norbert Lana del Rey Video Games című számát, Dorogi Péter (Intim Torna Illegál) a Punnany Massif Élvezd című dalát, Radics Gigi és a Nobody Moves duó Dj Fresh Hot Right Now-ját, Mező Misi (Magna Cum Laude) pedig a Republic Kék és narancssárga című kompozícióját. A mai slágerek mellett elhangzanak évtizedekkel ezelőttiek is, köztük a Beatles Here Comes The Sunja Szekeres Andrástól (Junkies) és a gyerekkórustól, Szécsi Pál Távolléte a Vad Fruttikból ismert Likó Marcelltől vagy Hofi Géza Lazítanija a PASO frontemberétől, KRSA-tól.

A legtöbb esetben a produkció kérte fel az énekeseket egy-egy dal előadására. A fellépők között lesz még Soerii & Poolek és Papp Szabolcs (Supernem), Korbucz Sonya, Alba Hyseni, Szirtes Edina Mókus, Baricz Gergő, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Sena, MC Columbo (Irie Maffia, Brains), Walkó Csaba (Compact Disco), Németh Juci, Beck Zoltán (30Y), Mórocz Tamás (Bermuda), Fehér Balázs (Carbonfools), Manoya, Kardos-Horváth János (Kaukázus) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven).

Szombaton a Millenáris parkban 19 órától az MR Szimfonikusok és az énekesek mellett egy rockzenekar is színpadon lesz, ebben Ábrahám Zsolt, a Heaven Street Seven gitárosa, Gátos Bálint, a Váczi Eszter és a Szörp zenekar basszusgitárosa, Benedek Tamás, a Neo dobosa, valamint Milkovics Mátyás, a Neo billentyűse szerepel.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés