bezár
 

zene

2014. 02. 10.
Az Iron Maiden Budapesten
Iron Maiden, 2014. június 3. BudapestAréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Büszkén jelentjük be, hogy a metál zene egyik legnagyobb bandája hazánkba érkezik: Iron Maiden koncert 2014. június 3-án a BudapestArénában.

prae.hu

Bruce Dickinson, a csapat énekese a következőket mondta a koncert kapcsán:

"Nagyon izgatottak vagyunk, hogy elvihetjük a Maiden England turnénkat Budapestre. Szeretünk a magyar rajongóinknak játszani, akik mindig kitörő örömmel fogadnak bennünket, ezért akartunk mindenképpen játszani egy bulit nekik is, mielőtt a turné véget érne idén.

Bár a Maiden England koncertkörút nagyrészt az 1988-as Seventh Son Of A Seventh Son turnén alapszik, a 2014-es bulikra változtatunk egy kicsit a dalok összeállításán, hogy jobban lefedje a 80-as éveket, mert valószínűleg most játszuk majd őket utoljára élőben.

Természetesen visszük az óriási fényshow-t, Eddie különböző inkarnációit, csomó pirotechnikát és minden más izgalmas dolgot is a rajongóknak. Miután ez a turné utolsó köre, még inkább egyfajta ünnep lesz, hiszen ez egy fejezet vége,  ezért olyan koncertet akarunk adni a rajongóinknak, amit soha az életben nem felejtenek el!
"
 
Iron Maiden

Az Iron Maiden managere, Rod Smallwood további magyarázatot is fűzött hozzá:

"Ahogy azt minden rajongónk tudja, a Maiden England DVD-je a harmadik része a 80-as évek videó/DVD megjelenések történelmi triologiájának, ezért valószínű, hogy most utoljára turnézunk majd a 80-as évekből származó dalokkal, így ez lesz az utolsó alkalom, hogy a rajongók élőben hallhatják ezeket a dalokat.

Ezt szem előtt tartva a 2014-es koncertekre egy kicsit megváltoztatjuk a dalok összeállítását, hogy még kiegyenlítettebb formában a teljes 80-as éveket lefedje, ahogy a három DVD is: az 'Early Days', a 'Live After Death' és természetesen a 'Maiden England', egyetlen jelentős kivétellel a 90-es évekből - de a rajongók tudni fogják, melyik dalról beszélek!
"
 
A 2014-es dátumok már az utolsó állomások a Maiden England turnén, amely 2012 júniusában kezdődött az USA-ban, folytatódott Európában és Latin-Amerikában, olyan fellépésekkel, mint a brazil Rock In Rio, ahol a 90 000 jegyet órák alatt kapkodták el miután bejelentették, hogy a Maiden lesz a fesztivál utolsó napjának fő bandája.

A 2013-as turné Chilében, a santiago-i nemzeti stadionban fejeződött be, ahol 60 105 rajongó előtt lépett fel a zenekar, és "ez volt minden idők legnagyobb számú közönsége, amit brit banda valaha vonzott" adta másnap hírül a La Tercera napilap.

2013 a banda Donington Park-i bulija kapcsán is emlékezetes marad, ahol nem csupán a 25. évfordulóját ünnepelték annak, hogy az 1988-as Seventh Son turnéjukkal először lehettek a rock legendás otthonában fő fellépők, de ráadásként most 95 000 rajongó előtt adtak koncertet. Ezzel a fellépésükkel rekordot értek el abban a tekintetben is, hogy ötödszörre lehettek Donington fő zenekara.
 
Mire a Maiden England turné július 5-én befejeződik az angliai Knebworth-ben, a Sonisphere-n, addigra már több mint 2 millió rajongó láthatta a show-t - újra bizonyítva, hogy a zenekarnak eszébe sem jut lassítani vagy lejjebb adni abból a hihetetlen szenvedélyből, ami már 3 évtizede a metál fejedelmeivé teszi őket.

Iron Maiden
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A Bohemian Betyars új albumáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
A Soviet Monday legelső albumáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés