bezár
 

art&design

2014. 02. 12.
Hantai Simon műveiből rendeznek kiállítást Rómában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hantai Simon magyar születésű francia festő műveit felsorakoztató kiállítás látható szerdától május 11-ig a római francia kulturális intézetnek otthont adó Medici-villában.
 A tárlaton a 20. század második felének egyik legjelentősebb művészeként számon tartott Hantai negyven alkotását, köztük a művész kiemelkedő munkáit mutatják be az 1958 és 2004 közötti időszakból.
    
A hat évvel a művész halála után megrendezett kiállítás az első jelentős olaszországi retropsektív tárlat, amelyet Hantainak szentelnek. A kurátor Éric de Chassey, a római francia kulturális intézet igazgatója.
    
Az olasz fővárosban három hónapon át látható művek a párizsi Pompidou Központtal való együttműködés eredményeként mutatkoznak be a római közönségnek. A világhírű központ tavaly nagyszabású életmű-kiállítást rendezett Hantai munkásságából, Rómában azonban egy olyan alkotás, mégpedig a Mariale-sorozat egy Vatikáni Múzeum birtokában lévő darabja is megtekinthető, amely nem szerepelt a párizsi kiállításon.
    
Az 1922-ben Biatorbágyon született és a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett Hantai Simon 1948-ban római ösztöndíjasként beutazta Olaszországot, majd Párizsban telepedett le, ahol eleinte André Breton szürrealista csoportjához tartozott.
    
Fordulópontot jelentett számára Jackson Pollock és az akciófestészet felfedezése: az ötvenes évek végén szakított a szürrealizmussal, ekkor készítette gesztusfestményeit, majd 1958-1959-ben egyetlen kalligrafikus képen, az Écriture Rose-on (Rózsaszínű írás) dolgozott. A híres mű is szerepel a római kiállításon.
    
A hatvanas években találta ki saját festői, úgynevezett pliage-technikáját. Megjelent művészetében a "vakon festés" és a hajtogatás módszere, ekkor végleg elhagyta a képzett rajz- és festéstudást igénylő hagyományos technikát: 1960-1982 között a batikhoz hasonló, a festést és hajtogatást kombináló technikával nyolc sorozatot hozott létre, elsőként a Mariale-t, amelynek több darabját szintén bemutatják az olasz fővárosban. A nagyméretű képek uralkodó színei a helyenként szürke és fekete foltokkal megszakított kék és fehér.
    
Hantai ettől kezdve óriási hatást gyakorolt a fiatal festők induló nemzedékére. 1982-ben ő képviselte Franciaországot a velencei biennálén. Ezt követően viszont teljesen kivonult a művészeti életből, abbahagyta az alkotást. Búcsúját követően minden megjelenése szenzációnak számított: régi képeit feldarabolva új kompozíciókat állított össze, mint például a Laissées(Meghagyott)-sorozatot, amely az 1980-1982-ből származó Tabulas-ból született meg. Eközben a Guggenheim Múzeum és a Pompidou Központ felkéréseit is visszautasította.
    
Hantai Simon már életében a kortárs festészet emblematikus, megkerülhetetlen alakjává vált, festményei számos nagy európai és amerikai magánygyűjteményt, illetve múzeumot gazdagítanak. 2012 szeptemberben a Sotheby's aukciósház párizsi árverésén egyik festményéért 720 750 eurót, akkori árfolyamon több, mint 204 millió forintot fizettek.
    
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról
Alejandro González Iñárritu: Digger


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés