bezár
 

art&design

2014. 04. 09.
Megérkeztek Szegedre az egyiptomi kiállítássorozat első darabjai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megérkeztek Szegedre a Móra Ferenc Múzeum által szervezett A fáraók Egyiptoma című kiállítássorozat első darabjai szerdán; a Kass Galériában péntektől látható első tárlaton az egyiptomiak temetkezési szokásait elevenítik fel - mondta el az MTI-nek Fogas Ottó, a múzeum igazgatója.
A szakember kifejtette: a pénteken nyíló tárlat mintegy hetven darabos anyaga a budapesti Szépművészeti Múzeumból érkezett.

Az egyiptomi kultúra temetkezési szokásait, hitvilágát megelevenítő kiállításon látható lesz egyebek mellett egy aranyozott szarkofág, az egykor az elhunytak szerveit őrző kanópuszedények, ékszerek, fa fejtámasz és a különböző temetési könyvek részletei is.

A galériában berendezett sírkamra festése, installációi is kézzel készültek, a múzeum munkatársai hét héten át készítették a rajzokat és a hieroglifákat, amelyekhez magyar nyelvű fordítások is kapcsolódnak majd - mutatott rá az igazgató.

A tárlatnak a Kass János életművét bemutató, kéttermes Kass Galéria ad otthont. Az épületben mindig látható időszaki tárlat is, így most a kisteremben megjelennek a Kossuth-díjas, 2010-ben elhunyt művész ókorral és Egyiptommal kapcsolatos alkotásai.

A monstre kiállítássorozat a nyár folyamán teljesedik ki: a Kass Galéria tárlata után májusban a Fekete-házban nyílik a következő kiállítás, amelynek a balzsamozás, az orvostörténet és a korabeli írásbeliség lesz témája. Júniustól a Móra Ferenc Múzeum főépületében is az ókori Egyiptomnak szentelt kiállítás várja a látogatókat. A tárlatok az év végéig lesznek megtekinthetők.

A három kiállítóhelyen kilenc teremben 1200 négyzetméteren mutatják be az ókori kultúrát mintegy négyszáz tárggyal. A tárlatok anyagát Európa több múzeumából kölcsönözték, az eseménysorozat biztosítási értéke meghaladja a hárommilliárd forintot.

Érkeznek tárgyak egyebek közt a Szépművészeti Múzeumból, a Magyar Természettudományi Múzeumból, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból, a debreceni Déri Múzeumból, a Heidelbergi Egyetem gyűjteményéből, valamint a bécsi Kunsthistorisches Museum is bekapcsolódott a programba.
 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Mítosz után szabadon, a Szerkesztősègben
art&design

Fuchs Tamás a Ladó Galériában (2026.08.25 - 09.25)
art&design

Interjú Schmied Andival
art&design

Bemutatták a Vasarely regényes évszázada című könyv bővített kiadását

Más művészeti ágakról

Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Titeket ki akar lóvá tenni?
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés