bezár
 

zene

2014. 04. 12.
Budapest Folk Fest ötödször, öt helyszínen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötödször rendezi meg a Budapest Folk Festet a Fonó Budai Zeneház, április 21. és 27. között öt helyszínen lesznek nép- és világzenei koncertek és események, fellép mások mellett a Dresch Quartet, a Csík Zenekar, a CimbaliBand és a baszk Juan Mari Beltran.

prae.hu

A Fonó 2010 óta minden tavasszal megrendezi a folk fővárosi ünnepét, bemutatva a nép- és a világzene legnevesebb hazai és határon túli képviselőit, valamint ragos külföldi művészeket.

"Múltunk a népzenén keresztül találkozik a jelennel, ahol megannyi zenei virágot hajtva alakítja a jövő kultúráját. A Fonó hivatása, hogy ezt a folyamatot segítse" - fogalmazott Horváth László fesztiváligazgató a szervezők MTI-hez eljuttatott ajánlójában.

Idén húsvét hétfőn indul a Budapest Folk Fest a Locsolóbállal, amely koncert és táncház egyben. Az eseményre a sepsiszentgyörgyi Hevedert, az egyik leghitelesebb és legnépszerűbb erdélyi táncházi zenekart hívták meg a Fonóba.

Másnap, április 22-én kedden Etno-jazz napot tartanak a Fonó Budai Zeneházban: a koncertek sorát Mezei Szilárd vajdasági hegedűs-brácsás és zenekara nyitja, amely Bodor Anikó gyűjtéseinek szenteli műsorát. Mezei Szilárdnak az elmúlt években a londoni Leo Records kiadónál jelentek meg felvételei.

A tematikus nap keretében lép fel Karoliina Kreintaal észt hegedűs triója, amelyben még a Porosból és a Tűz Lángjából ismert Porteleki Áron (brácsa, ütőgardon), valamint Kiss Krisztián (fúvós hangszerek) szerepel. A dzsesszes programot a Dresch Quartet zárja, amelyben a nemrég kiváló művészi elismerést kapott Dresch Mihály (szaxofon, fuhun, ének) mellett Lukács Miklós (cimbalom), Hock Ernő (bőgő) és Baló István (dob) szerepel.

A szerda a Fonóban 18 éve hagyományosan a táncházé: minden héten több száz ember tanul itt táncolni, havonta egyszer pedig adatközlőket, hagyományőrző mestereket hívnak. Ezúttal a Békés megyei Méhkerékről, Magyarország legnagyobb román többségű településéről érkeznek hagyományőrzők a Méhkeréki bálba, muzsikál a Szeret és az adatközlő vendégek.

Ugyanezen a napon, április 23-án lesz a Csík Zenekar lemezbemutató koncertje a Művészetek Palotájában. Az együttes hetedik, Amit szívedbe rejtesz című albumán az autentikus népzenei darabok, népdal- és rockátdolgozások mellett saját szerzemények is helyet kaptak.

Április 24-én, Szent György-napon a Fonóban a Györgyöké a főszerep. Az est házigazdája Lányi György, a Téka zenekar vezetője, fellép Ferenczi György és zenekara, a Rackajam, akik együtt muzsikálnak Pál István "Szalonna" prímással és bandájával. Megnyílik Vadász György és Csete György építész közös tárlata, és Szent-György hegyi borokat is kóstolni lehet. A Hagyományok Házában ezzel párhuzamosan a Fölszállott a páva győztese, a Parapács zenekar tart lemezbemutató koncertet.

Idén is lesz "Csak csajok nap" a Budapest Folk Festen a Fonóban a műfaj kiemelkedő női előadóival. Április 25-én, pénteken Szvorák Kati és tanítványai, Orbán Johanna, Paár Julcsi és Timár Sára énekelnek, bemutatkozik a Csercsel női kvartett, fellép Csizmadia Anna, a Magony trió és a Forgó zenekar. Szintén pénteken este a népszerű CimbaliBand a gödöllői Művészetek Házában mutatja be Vidámpark című lemezét.

Április 26-án szombaton a badacsonyi régió borai lesznek a középpontban a Fonóban, a kóstoláshoz nyújtanak zenei illusztrációt népszerű hazai világzenei formációk, a nemzetközi sikereket aratott Buda Folk Band, a Fonó egyik legkedveltebb táncházi bandája, a Góbé zenekar és a Tallabille, amely első lemeze anyagát mutatja be. A Fonó nagytermében este a baszk zene egyik legismertebb képviselője, Juan Mari Beltran és zenekara lép fel. Beltran a baszk nemzeti ütőhangszer, a txalaparta kiemelkedő játékosa, a baszk hangszerek és zene oktatója, tanára, hagyományainak ápolója.

A Budapest Folk Fest gálája a Kobuci Kertben lesz április 27-én vasárnap. A Fúvós Fergetegen fellép a Fanfara Complexa, a moldvai és román tánczenék hazai interpretálója és román vendége, a tíztagú fúvós Fanfara Shukar zenekar.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Az FSA első két napja a Szigeten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés