bezár
 

zene

2014. 07. 15.
A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A késő lovagkor világával, a Hunyadiak korának harcművészetével, a reneszánsz zenéjével és táncaival ismerkedhetnek azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Mátyás térre, a ferences kolostor szomszédságába, ahol immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Nándorfehérvári Emléknapokat – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi Ferences Rendház Alsóvárosi Kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a Hunyadi János török fölött aratott győzelmére emlékező rendezvényt, hogy a sajnos nagyszámú nemzeti gyásznapjaink mellett a világraszóló győzelmeink előtt is méltóképpen tisztelegjenek.
    

prae.hu

1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így az emléknapoknak helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel.
    

A programok sora pénteken délután a ferences kolostorban kezdődik, itt Miklós Péter történész tart ismeretterjesztő előadást A Hunyadiak és a török elleni keresztes hadjáratok címmel, majd Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója a történelmi magyar operák létrejöttéről mesél az érdeklődőknek.
    

Szombaton délelőtt az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd dobosoktól, zászlóforgatóktól, haditornászoktól és gólyalábasaktól kísérve az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonulnak, ahol haditáborok, kézművesvásár és -foglalkozás, zsonglőr, agyagos és csuhés játszóház, honvédségi harceszköz-bemutató, gyermek-lovagitorna, délután íjász és vívásoktatás várja a vendégeket.
    

A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A déli harangszó a keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. A napot 2011-ben az Országgyűlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés