bezár
 

zene

2014. 07. 21.
A Besh o droM zárja a Világjava Esteket
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Japán ütőegyüttes, jamaikai stílusú reggae zenekar és Besh o droM-koncert is várja a veszprémi Világjava Estek színpadán a zeneszeretőket július 30-tól három napon át – mondta el az MTI-nek a fesztivál szervezője.

Rébay Anett kiemelte: az első napon az Ataru Taiku nevű, japán zenét játszó ütőegyüttes lép fel, általuk a többezer éves keleti kultúra elevenedik meg a színpadon.     

prae.hu

A második napon a Riddim Colony Band lép a közönség elé, akik autentikus, jamaikai stílusú reggae zenét játszanak. Az együttes 2005-ös indulása óta a műfaj számos világnagyságával játszott már, köztük az osztrák House of Riddim csapatával.
    

A zárónapon a Besh o droM muzsikál. Zenéjük a különböző kelet-európai hagyományok - román, magyar, cigány, balkáni zenék - sajátos újraértelmezése. A zenekar neve azt jelenti: üld meg az utat – tette hozzá Rébay Anett.     A Veszprém óvárosában tartandó rendezvények díjtalanul látogathatók.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Oziewicz Tina: A türelem lekvárt főz
Az FSA első két napja a Szigeten
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés