bezár
 

építészet

2014. 09. 22.
PLACC Fesztivál 2014: Tükörben a város
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
PLACC Fesztivál 2014: Tükörben a város Feltárni, felidézni, felforgatni, újragondolni, átértelmezni, másként látni a várost – ezen gondolatok köré szerveződik az idén kilencedik alkalommal megrendezett budapesti PLACCC Fesztivál 2014.

A programsorozatot 2014. szeptember 23-28. között tartják a főváros különböző közterein (a belvárosban, illetve Csepelen), ahol hazai és nemzetközi alkotócsoportok bukkannak fel az adott helyszínekhez kapcsolódó, azokra reflektáló alkotásokkal, előadásokkal, installációkkal.

prae.hu

A fesztivál célja a szervezők szerint az, hogy gondoljuk újra, amit Budapestről tudunk: fedezzünk fel új részleteket, és találjunk új kapcsolatokat a minket körülvevő terekkel, ne csak éljünk e terekben, hanem éljük is meg őket. Ennek jegyében évről évre olyan ideiglenes alkotásokat is bemutatnak, amelyek akár hosszabb távon is a választott helyszínen maradhatnak.

A PLACCC 2014 programkínálatában színházi és táncelőadások, valamint köztéri építészeti-képzőművészeti installáció és design-akció is szerepel. Két külföldi projektet mutatnak be, de a fesztiválra fiatal magyar alkotókat is meghívtak: a színház területen dolgozó 011 Alkotócsoportot, a Studio Nomad építészkollektívát és a Noppa tervezőcsapatot – utóbbi kifejezetten a PLACCC felkérésére készül helyszínspecifikus alkotásokkal.

A PLACCC 2014 támogatói: In Situ, European Commission (DGEAC – Culture programme), Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége, Fonds Podiumkunsten, Flemish Representation in Budapest, CAFe Budapest, Summa Artium, Four Days.

Honlap: http://www.placcc.hu/

Facebook oldal: https://www.facebook.com/placccfesztival 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/950740834951567/ 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

építészet

(kult-genocídium)
építészet

Cserépváraljai templomfelújítás és Micélium tudásköz-pont nyerte az idei Média Építészeti Díját
építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Négy verseskötetről, amelyeket nagyon vártam
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés