bezár
 

film

2014. 10. 04.
Pannonfíling Mozgóképes Találkozó tizedszer Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizedszer rendezik meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót október 11-én Veszprémben, ahol hazai és határon túli amatőr és független filmesek alkotásai versenyeznek, a látogatók pedig a szakmai zsűrivel és az alkotókkal találkozva meg is vitathatják a látott kisfilmeket – mondta el az MTI-nek a program szervezője.

Németh Csaba hozzátette: a jubileumi találkozóra az ország minden pontjáról és a határainkon túlról, Erdélyből és Ukrajnából is érkeztek alkotások, közülük 27 került be a versenyprogramba.

prae.hu

A szervező elmondta, hogy a rendezvénynek az Expresszó Klubmozi ad otthont, az egész napos filmvetítést slam poetry est, best of vetítés és a filmesek, illetve a szakma iránt érdeklődők számára szervezett workshopok is színesítik.

A látogatók megismerhetik a Linear kameramozgató rendszert, amely a profi time-lapse felvételek és videók készítését könnyíti meg, a Skytech Film pedig a drónokkal való filmforgatás lehetőségeit mutatja be – emelte ki Németh Csaba.

Hozzátette: immár 2005 óta bizonyítják a hazai és határon túli amatőr és független filmesek, hogy egy jó ötlet alapján viszonylag szerény költségvetés mellet is lehet maradandó és sokatmondó alkotásokat készíteni.

A zsűri tagja lesz Gecs Mónika, a Vekkord Összművészeti Egyesület alelnöke, Buvári Tamás rendező, forgatókönyvíró, Kövi Gergő, a tavalyi találkozó nyertese és Réz András filmesztéta.

Kísérőprogramként október 8-án a veszprémi slam poetry közösség járja körül a "pannonfíling" témáját a veszprémi Utas és Holdvilág Antikváriumban, október 10-én pedig az eddigi kilenc találkozó legjobb rövidfilmjeiből tartanak vetítést a Fricska presszóban – mondta Németh Csaba, megjegyezve, hogy a találkozó rendezvényei ingyenesek, de a szervezők örömmel fogadják a támogatásokat az adjukossze.hu közösségi finanszírozási oldalon.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cannes-ban láttuk Jordan Firstman Club Kid című filmjét
Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: Rekviem egy álomért
Mary Bronstein: Ha tudnék, beléd rúgnék

Más művészeti ágakról

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés