bezár
 

art&design

2014. 11. 18.
Mesebeli tájkép került egy XVIII. kerületi iskola falára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mesebeli tájat ábrázoló falfestmény került a XVIII. kerületi Kandó Téri Általános Iskola egyik épületének falára, a Színes Város Csoport köztérszínesítő akciójának keretében.

A köztéri festésekkel foglalkozó Színes Város munkatársai Ughy Attilának, a kerület polgármesterének felkérésére négy ötletet vázoltak fel az iskola igazgatójának, aki ezek közül választotta ki, az intézmény környezettudatos szemléletét legjobban tükröző tervet - közölte Flór Péter, a Színes Város főtitkára az MTI-vel.
    

Az elkészült művet a MOME tervezőgrafika szakán végzett Jánosi Anna és Bakó Tamás művészek tervezték és valósították meg, a munka nagyjából két hétig tartott.
    

A falfestmény hétfői átadásán Magyar Márta, az iskola igazgatója elmondta, hogy a szeptemberben birtokba vett új, három tanteremből álló épület falaira került festmény jól illeszkedik az intézmény fenntartható fejlődéssel kapcsolatos törekvéseihez.
    

A tervek szerint tavasszal, az épület oldalsó, szabad felületein a gyerekek is kipróbálhatják saját tehetségüket a Színes Város Csoport művészeinek irányítása mellett.
    

Flór Péter felidézte, hogy a szervezet 2009-ben kezdte el kifesteni a közterek elhanyagolt állapotban lévő felületeit és azóta számos önkormányzati, valamint vállalti megbízásnak tettek eleget és több tízezer négyzetméter falat festettek ki országszerte.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
Titeket ki akar lóvá tenni?
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés