bezár
 

zene

2015. 01. 12.
Jelena Obrazcova halálával az operajátszás óriása távozott
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelena Obrazcova halálával az operajátszás óriásai közül ismét távozott egy tőlünk - mondta az MTI érdeklődésére Marton Éva operaénekes, akit baráti szálak fűztek a hétfőn 76 éves korában elhunyt orosz kollégájához.

"1976 novemberében debütáltam a Metropolitanben, Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájában Évát alakítottam. A próbák alatt módomban állt több előadást is megtekintenem. Érdekes, hogy csak egyre emlékszem. A Moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj vendégjátékaként Verdi Aidáját adták elő. Amnerist Jelena Obrazcova énekelte. Teljesen lenyűgözött játéka, éneklése, a mai napig nem tudom elfeljeteni" - emlékezett vissza Marton Éva.
    

prae.hu

Mint felidézte, később nagyon sok helyen énekeltek együtt, A trubadúr-, Gioconda-előadások élményszámba mentek vele. "Színpadon utoljára 2001-ben Los Angelesben láttam Csajkovszkij A pikk dáma című operájában a Grófnőt alakította, szenzációsan".
    

"A kialakult baráti kapcsolatunk mai napig tartott. Meghívásomra énekeltünk együtt a vígszínházi EBESZ-gálaelőadáson, én pedig többször vettem részt a Szentpéterváron rendezett énekversenyén, és énekeltem a 70. születésnapi gálakoncertjén is Moszkvában. Az én 70. születésnapi, 2013. júniusi gálámra, valamint a tavaly őszi első énekversenyemre már betegsége miatt nem tudott eljönni" - mondta Marton Éva.
    

"Halálának megrendítő híre tanítás közben ért. Nehéz szavakat találnom, kiváló kollegát, életvidám barátnőt elveszíteni rendkívül nehéz. Jelenával az operajátszás óriásai közül ismét távozott egy tőlünk, de emléke, hangja örökké velünk marad. Isten nyugosztaljon, Jelena!" - búcsúzott kollégájától a magyar operaénekes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Gondolatok Fazekas Gergely Négynegyed című kötetéről
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés