bezár
 

zene

2015. 02. 11.
Amorf Ördögök az A38-on
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az újbudai A38 állóhajóra május közepére meghirdetett mindhárom Amorf Ördögök-koncertre elővételben elkelt valamennyi jegy. Az eredetileg tervezett egyetlen fellépés, május 15. péntek mellett a zenekar 16-án szombaton és 17-én vasárnap is telt ház előtt fog játszani.

"Legutolsó koncertünkön 2007-ben négyszáz fizetővendég volt, álmunkban se gondoltuk volna, hogy megtöltötök egy hét alatt elővételben két darab A38-at. Ezért csinálunk egy utolsó, vasárnapi napot is" - írta a rajongóknak Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök alapítója, vezetője még január közepén az együttes Facebook-oldalán.
    

prae.hu

Most szerdára a harmadik koncertre is valamennyi jegy elkelt elővételben, így az Amorf Ördögök visszatérő koncertjeit háromszor 650, azaz csaknem 2000 néző fogja látni és hallani.
    

A 2000-es évek első felének népszerű, modern sanzonokat előadó zenekara nyolc év szünet után játszik újra közönség előtt, és az A38-as koncerteket megelőzően május 8-án Veszprémben az Expresszóban, valamint június 19-én a Fishing On Orfű fesztiválon is fellép.
    

"A fővárosi A38 hajó felkérésére állunk össze, és az elejétől a végéig eljátsszuk a Cellux-szimfónia című, tíz évvel ezelőtt megjelent utolsó sorlemezünket, valamint a legnagyobb Amorf-slágereket" - mondta korábban Tövisházi Ambrus az MTI-nek.
    

Az 1993-ban alakult, 2000 környékén népszerűvé, majd kultzenekarrá vált csapat zenéjében a diszkó, az elektro, a sanzon, a folk és egyéb stílusok keveredtek meghökkentő, ám igényes módon. A budapesti zenekarnak Tövisházi Ambrus (billentyűs hangszerek, ének) mellett Tariska Szabolcs szövegíró-énekes és Péterfy Bori énekes volt meghatározó tagja. Az Amorf Ördögök 2007-ben elbúcsúzott a közönségtől, az akkori zenekari felállás tagjaiból alakult Péterfy Bori szólólemezének kísérőzenekara, az azóta is folyamatosan működő Péterfy Bori & Love Band. (Közben Tövisházi az Erik Sumo Bandet is üzemeltette 2005 és 2013 között.)
    

Az Amorf Ördögök négy demóanyag után 2000-ben jelentette meg Betyár a Holdon című anyagát, rajta olyan slágerekkel, mint a címadó dal, a Vedd fel a legjobb ruhád, a Megsárgult konfettik a Holdfény bárban, a Parti lány vagy a Virágos kert az élet. A folytatás a kissé downtempósabb Molylepke Minibár volt 2002-ben, 2005-ben következett a Cellux-szimfónia, majd 2006-ban jött ki a búcsúválogatás Pokoldiszkó címmel.
    

Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs Amorf Lovagok néven 2010-ben gyerekeknek szóló CD-t készített Tócsarobbantó címmel. Idén az Amorf Lovagok is újra aktív: minden hónap hatodikán új dallal jelentkezik, ismert és kevésbé ismert vendégénekesekkel.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
A Bohemian Betyars új albumáról

Más művészeti ágakról

A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 33. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés