Pál István 1995-ben kapta meg a Népművészet mestere címet, emellett a Magyar kultúra lovagja volt, a Nógrád megyei önkormányzattól pedig Madách-díjat is kapott.
    

Pál István 1919. február 25-én született a Nógrád megyei Kétbodonyban, pásztorcsaládban. Édesapja, idősebb Pál István születése pillanatában adta kezébe a dudát: "akkor volt először duda a kezemben, amikor apám behozta és betette a magzatvizes kezembe a dudasípot, és tartottam. Mintha ráolvasna, azt mondta: lépj a nyomdokba, úgy őrizd a jószágot és úgy neveld a családot, mint én, így éljél a világban" - mondta el Pál István 2011-ben az MTI-nek.
    

Gyermekkorában a pásztorkodás tudományával együtt sajátította el a furulya- és a dudajátékot. Hangszereit maga készítette. Furulyáinak hangsora, sípszerkezete, mérete, életfás, szent koronás, országalmás, oroszlános vagy pásztort, állatokat ábrázoló faragásai, a szabad felületeket teljesen beborító, pikkelyszerű "cifrázata" tökéletesen megfelelt annak a nagyapjától rá maradt hangszernek, amelyet élete végéig nagy becsben tartott és őrzött.
    

A furulya mellett készítette és használta az északi, alföldi és dunántúli pásztorok másik hagyományos hangszerét, a flótát is, amely a hatlyukú furulyával azonos hangsorú, de fuvolatechnikával megszólaltatott hangszer.
    

1939-ben vette feleségül Garai Ilonát és ekkor költözött Tereskére, ahol 1972-ig dolgozott pásztorként. Akárcsak édesapjának, neki is mindennél fontosabb volt, hogy legyen utóda, aki továbbviszi és továbbadja tudását. Ez a reménye foszlott szerte, amikor idősebb fia 50, a fiatalabb 48 évesen meghalt.
    

Az időközben megözvegyült, teljesen magára maradt Pál Istvánt 1992-ben kereste fel két népzenész, a budapesti Juhász Zoltán és a füleki Agócs Gergely, akik olyan embert kerestek, akitől "tanulni tudnának, aki minél több nótát ismer".
    

Az azóta eltelt időben a népzenészek zarándokhelyévé vált a tereskei pásztor otthona. "Pista bácsi" fáradhatatlanul tanított mindenkit, aki hozzá fordult. Száznál jóval több népdalt, köztük meglepően sok régi stílusú dallamot, dudanótát, pásztor- és betyárnótát rögzítettek előadásában.
    

A népzenei táborok rendszeres vendégeként pedig sok száz fiatalnak adta át egy már letűnt világból hozott tudását a pásztorkodásról, a hangszerkészítésről vagy épp a lányok tiszteletéről, a család és a haza szeretetéről. Tanított a természetről és a természetfelettiről, tanította a pásztorkultúra szerint e két világot összekötni képes pásztormuzsikát.