bezár
 

art&design

2009. 01. 14.
Százmilliós értékű bélyegritkaság a Bélyegmúzeum kiállításán
PRAE.HU/MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Százmilliós értékű bélyegritkaság látható szerdától a budapesti Bélyegmúzeumban: az úgynevezett Nagymánya-tévnyomatot, amelyet eddig még soha nem láthatott a nagyközönség, felfedezésének 70. évfordulója alkalmából állította ki a múzeum.
Mint azt Szabó Jenő muzeológus a megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, a Magyar Királyi Posta a Bécsi döntés emlékére bocsátotta ki az 1938-as Szent István-emlékkiadás egy felülnyomott változatát. A bélyegen a "HAZATÉRÉS 1938" szöveg volt olvasható, ez a felülnyomat maradt le a gyártás során az egyik ívről, amely 1938. december 1-jén ki is került a forgalomba, a felvidéki Nagymánya község postájára.
    
A tévnyomatot 70 éve, 1939 tavaszán fedezték fel, akkorra azonban a nagyobb részét már eladták, így az azonnali visszavonást követően az ívben eredetileg szereplő 100 bélyegből 38 került a nagymányai postáról a Bélyegmúzeumba. Ezek közül hetet legális úton elajándékoztak, több bélyegnek pedig nyoma veszett, így ma a múzeumban összesen 25 darab található, közülük 24 egy tömbben.
   
Visnovszki Gábor, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: ennek a nemzeti ritkaságnak az értéke felbecsülhetetlen, hiszen a most kiállítotton kívül nem létezik egységes tömbben ez a tévnyomat, egyes szakértők a tömb értékét 300-500 millió forintra becsülik, az aukciókon a használt darabok is kétmillió forint körüli áron kelnek el.
    
A bélyegritkaságot állagának megóvása érdekében csak rövid időre állítják ki: a Nagymánya-tévnyomat február 1-jéig látható a múzeumban.
    
Arra a kérdésre, hogy eddig miért nem láthatta a nagyközönség a bélyegritkaságot, Szabó Jenő elmondta: a Bélyegmúzeum hatalmas anyagának feldolgozása óriási munka, de a felfedezés 70. évfordulója jó alkalmat adott ennek a ritkaságnak a bemutatására. Szavai szerint a múzeum a jövőben is tervez hasonló kiállításokat, hiszen Magyarországon eddig háttérbe szorultak az ilyen bélyegritkaságokat bemutató tárlatok.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

További írások a rovatból

Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Az Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál kurátori tárlatvezetése
Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés