bezár
 

zene

2015. 05. 22.
Alföldi és Novák is Mozart-operát rendez
Operacsemegék és -ritkaságok a fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 29-én Alföldi Róbert A varázsfuvola-rendezésével indul a nyolcadik Armel Opera Festival, a Thália Színházban öt napon át követik egymást a rendezői koncepciójukban vagy témájukban különleges klasszius és kortárs operák.

A tegnap délutáni sajtótájékoztatón a két magyar rendezőtől, Alföldi Róberttől (Szegedi Nemzeti Színház: A varázsfuvola) és Novák Pétertől (Kolozsvári Magyar Opera: Figaro házasága) végre többet is megtudhattunk előadásaikról, a három további darabról pedig Vajda Gergely karmester, a fesztivál művészeti tanácsadója tájékoztatott. 

Alföldi Róbert és Eötvös Péter

Alföldi először dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházzal a fesztiválon. A szegediek által szervezett meghallgatáson több mint 100 énekest hallgatott meg, a válogatás egy teljes napon át tartott. „Mindenki azt gondolja, hogy ismeri (az A varázsfuvolát), ezért nagyon nehéz alkotói helyzetbe kerültem. A cél az volt, hogy ne abból az ellengondolatból induljak ki, hogy hogyan nem akarom megcsinálni. Úgy akartam tekinteni a darabra, mint a kisgyerek egy autóra, amit kibelez, szétszed, és jó esetben úgy rak össze, hogy minden kerék és műszer a helyén van és még megy is. Nem kutakodtam semmilyen szimbólumrendszer után, biztos vagyok abban, hogy e nélkül is sötét mélyre lehet menni ebben a történetben, a lehető legkézenfekvőbb kérdések felvetésével. Zavarban vagyok tőle.” 

Novák Péter

Ahogy Alföldi saját bevallása szerint „csikószerű” fiúkból és lányokból álló, fiatal „kölökcsapatot” válogatott össze az A varázsfuvolára, Novák Péter is elsősorban fiataloknak szóló Figarót rendezett. Így érthető, hogy az előadást Kolozsvárott is – operakörökben szokatlan módon –  a Facebook szájhagyománya tette teltházassá. „Jó volt ezt látni. Szeretném a fiatalokat visszaszoktatni az épületbe. A darabot is úgy választottam – hisz ez az első opera-rendezésem – hogy igazi feladatot adjon a társulat izgalmas és tehetséges tagjainak. Bár a Figaro első ránézésre egy szappanopera, nekem a létezéssel kapcsolatos viszonyomat változtatta meg. Egy hatalmas kozmikus társasjáték, amelyben – mint Mozart zenéjében mindenütt – minden hangban és minden harmóniában ott rejlik a feloldás, a megbocsátás.

A többi darabért is érdemes a Tháliába zarándokolni június végén-július elején. Vajda Gergő szerint Donizetti Calais ostroma (English Touring Opera, London) című operája hiánypótló mű, hiszen Donizettit nagyon ritkán láthatunk itthon, akárcsak Rimszkij Korszakovot. Utóbbi Mozart halálának körülményeit boncolgató Mozart és Salierijét a produkciót jegyző cseh J. K. Tyl Színház (Plzen, Cseh Köztársaság) egy furcsa fricskával egy olasz kortárs egyfelvonásossal állította párba. Sergio Rendine Segreto d’Importanzája (Szigorúan bizalmas) azzal a városi legendával játszadozik el, mely szerint Mozart csak tettette halálát és Rossiniként nyugodtan élte világát tovább – Olaszországban. A belga darab, Annelies Van Parys: Private View-ja (Muziektheater Transparant, Antwerpen) egy jó Hitchkock parafrázishoz illően (Hátsó ablak) nézőit kukkolóvá avatja, s legféltettebb titkaink természetével foglalkozik. 

Eötvös Péter és Vajda Gergely

A sajtótájékoztatónak igazi nemzetközi sztárvendége is volt: Eötvös Péter az Armel tavaly meghirdetett Mátyás király („Mátyás az igazságos”) operaíró pályázatát érkezett értékelni. (A zsűri további tagjai Alföldi Róbert, Walter Kobéra és Vajda Gergely voltak.) Az első helyezett Mariana Ungureanu moldáv zeneszerző és Bertrand Brouder francia librettista Mathias and the Truthteller (Mátyás és az Igazmondó) című öt szereplős pályázati anyaga lett, azzal a zsűri által szabott feltétellel, hogy a szerzőpáros tovább dolgozik a szinopszis tökéletesítésén és a librettón Alföldi  Róberttel.

A zsűri két magyar pályázatot is kiemelt. Hajós András-Dinyés Dániel kettőse („Mátyástábor”) felkérést kap egy más tematikájú opera megírására, melyet az elkövetkezendő években bemutatnak az Armel Opera Festival-on. Horváth Balázs „Márkahűségének” befejezéséhez és bemutatásához pedig a fesztivál magyar társ-megrendelőt, partner színházat keres majd. 

Havas Ágnes

Havas Ágnes beszámolt a fesztivál egyéb idei elfoglaltságairól is. Június elején Avignon-ban mutatják be a tavalyi fesztivál magyar darabját, a Szegedi Nemzeti Színház Márai-előadását, Marco Tutino: A gyertyák csonkig égnek c. operáját, a 2015-ös pilzeni Európa Kulturális Főváros programsorozaton három idei fesztiváldarabbal vendégszerepelnek, de magukkal viszik a Miskolci Nemzeti Színház Don Giovanniját is, a tavalyi Primavera Fesztivál nyertesét.

Augusztusban az Armel Opera Festival első alkalommal költözik ki a Sziget Fesztiválra, ahol izgalmas, rövid programokkal és etüdökkel várják a szigetlakókat. Előzetesen csak annyit, hogy a Sziget-program hallatán a Vajda Gergely mellett ülő Alföldi Róbert tátott szájjal csupán ennyit jegyzett meg: „De jó!”. Lehet,  hogy a rendezőknek is titkos vágya kipróbálni, hogy milyen egy teljes zenekart vezényelni?

ARMEL OPERA FESTIVAL 2015
2015. június 29 - július 3. 
Thália Színház, Budapest

 

2015. június 29. 19:00 
Wolfgang Amadeus MOZART: A VARÁZSFUVOLA 
A Szegedi Nemzeti Színház produkciója 
Rendező: ALFÖLDI Róbert

 

2015. június 30. 19:00 
Gaetano DONIZETTI: CALAIS OSTROMA 
Az English Touring Opera produkciója (London, Egyesült Királyság)
Rendező: James CONWAY

 

2015. július 1. 19:00
Wolfgang Amadeus MOZART: FIGARO HÁZASSÁGA 
A Kolozsvári Magyar Opera produkciója 
Rendező: NOVÁK Péter

 

2015. július 2. 19:00 
Annelies VAN PARYS: PRIVATE VIEW
A Muziektheater Transparant produkciója (Antwerpen, Belgium)
Rendező: Tom CREED

 

2015. július 3. 19:00
Nyikolaj RIMSZKIJ-KORSZAKOV: MOZART ÉS SALIERI 
Sergio RENDINE: UN SEGRETO D’IMPORTANZA (SZIGORÚAN BIZALMAS)
A Josef Kajetán Tyl Színház produkciói (Plzeň, Cseh Köztársaság)
Rendező: Tomáš PILAŘ

nyomtat

Szerzők

-- L. Horváth Katalin --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés