bezár
 

zene

2015. 07. 24.
Mozart-kéziratot mutattak be Salzburgban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A salzburgi Mozarteum Alapítvány (Stiftung Mozarteum) bemutatta azt a Mozart-kéziratot, amelyet a londoni Sotheby's aukciósház által rendezett árverésen vásárolt meg május végén.

A 17-szer 22 centiméteres kézirat Eugenio di Ligniville zeneszerző Stabat Mater című művének tizenkét oldalas leírása. A hangjegyeket Mozart írta, a szöveget édesapja jegyezte fel. Szakértők szerint az írás 1773-ból Salzburgból származik. Eugenio di Ligniville-t Mozart és édesapja 1770 áprilisában ismerték meg, amikor Itáliában jártak. Az alapítvány szerint ez is bizonyítja, hogy a Mozart család mennyire érdeklődött Ligniville művészete iránt.

prae.hu

A kézirat eddig magántulajdonban volt, és egy támogatónak köszönhetően 167 ezer brit fontért (csaknem 74 millió forint) szerezte meg az árverésen az alapítvány.  

A dokumentum eredetileg Johann Anton Andre német zeneszerző fiának tulajdonában volt, 1799-ben vásárolta Mozart özvegyétől, Constanzától. 1929-ben árverezték el először, 1999-ben újra máshoz került, de továbbra is magántulajdonban maradt.

A feljegyzést, amely több mint kétszáz év után újra Salzburgban van, a Salzburgi Ünnepi Játékok ideje alatt Mozart szülőházában lehet megtekinteni.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Bohemian Betyars új albumáról
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón
A Berzsenyi 250 soproni jubileumi hétvégéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés